Index Vakbarát Hírportál

Két tüntetés volt vasárnap Budapesten

2015. április 26., vasárnap 16:40 | aznap frissítve

Nagyjából 200-an gyűltek össze a József Nádor téren a közelmúltban bejelentett iskolabezárások és szakmegszüntetések ellen szervezett tüntetésen. Az Szabad Oktatás csoport által meghirdetett tüntetés Facebook-eseményét nagyjából 3300-an igazolták vissza.

A helyszínen megjelent egy nagyobb csoport piros pólóban, transzparensükön

Nem adjuk a Neptunt!

felirattal.

Az MTI beszámolója szerint Szarvas Péter középiskolai tanár beszéde arról szólt: követelik, hogy a kormányzat folytasson párbeszédet az oktatáspolitika alakításakor az érintettekkel. Horváth Szilveszter, a bezárásra ítélt Neptun utcai általános iskola tanítója azt mondta, az ő esetükben is az érintettek megkérdezése nélkül döntöttek az intézmény sorsáról. Arról is beszélt, hogy zsúfolt osztályokkal nem lehet az iskolákban érdemi munkát végezni, így csak a túlélés lehet a cél.

Ponauer Anna Szimonette középiskolás diák "stadionok helyett iskolákat", "egyéni tanterveket", "szabad és változatos tankönyvpiacot" követelt. Szántó Judit, a Hívatlanul Hálózat aktivistája a bevándorlókról szóló nemzeti konzultációnak ment neki, azt mondta, "aki ezt kitölti, hozzájárul Magyarország további fasizálódásához".

Az Emmi vasárnap este közleményben reagált a tüntetésre. Azt írták: továbbra is készek a szakmai párbeszédre, de szerintük "e párbeszédnek nem az utcákon, hanem a szakmai fórumokon van a helye", és "a valótlan hírek hangoztatása, a közvélemény szándékos félrevezetése nem hozhat megoldást egyetlen kérdésben sem."

Közben lezárták az Andrássy-Bajcsy sarkot

Eközben vasárnap délután öt után tüntetők zárták le az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út keresztőzédését, jelentette tudósítónk a helyszínről. Ez nem az oktatásügy miatt tüntetők csoportja, hanem egy másik, nagyjából 20 fős társaság volt. A helyszínen megjelent Mécs Imre is.

Honlapján a rendőrség nem sokkal hat óra előtt azt közölte, hogy egy magánszemély bejelentése alapján tartanak demonstrációt 17 óra 18 perctől a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében. Hozzátették, hogy az eseményt a szervező 17 óra 4 perckor jelentette be.

Frissítés: A szervező, Horváth Géza, fél hét előtt nem sokkal közölte, hogy a tiltakozást berekesztik. Munkatársunknak azt mondta: arra számítottak, hogy az emberek majd beállnak mögéjük, de nem így történt, ezért érdeklődés hiányában feloszlatta a tüntetést. De, mint fogalmazott, lehet hogy egy óra múlva, lehet, hogy két óra múlva, vagy holnap, de még hallani fognak róla.

Így tiltakoztak

A helyszínen lévő munkatársunk szerint húsz-huszonöt ember tüntetett, összekötözött csuklókkal zárták le az utat. A demonstrálóknál volt egy mikrofon, amin mindenki elmondhatta a véleményét. A résztvevők szerint Orbán megbuktatására jött létre a tüntetés.

Felcsúti emberek, lopni eljöttetek

A tüntetők egyebek mellett a kormány leváltását és kormánytagok bíróság elé állítását követelték. Uniós és nemzeti színű zászlókkal tiltakoztak, tábláikon többek között olyan feliratok voltak, hogy "Soha többé maffiaállamot, "Soha többé hazug kormányt", "Soha többé négymillió szegényt", emellett "alkotmányt, jogállamot, demokráciát" követeltek.

A Deák és Erzsébet tér környéken komoly közlekedési káosz alakult ki. Rengeteg rendőrt lehetett látni a helyszínen, akik próbálták terelni a forgalmat. Nehezítette a helyzetet, hogy a Deák tértől az Árpád hídig a 3-as metró helyett pótlóbuszok járnak, és a tiltakozók a pótlóbuszok forgalmát is akadályozták, a buszokat a lezárt kereszteződésben visszafordították.

A közlekedés fél hét körül indult meg újra. A BRFK újabb közleménye szerint a forgalom helyreállt.

Rovatok