Index Vakbarát Hírportál

Mélymagyar Orbán-interjút nézhet holnap, el sem hinné, hol

2015. április 30., csütörtök 23:10 | aznap frissítve

Mit gondol, hol láthat legközelebb mélyenszántó Orbán Viktor-interjút?

De bizony, hogy de. A miniszterelnök a péntek esti Mélymagyarban lesz az ötös számú párttagkönyv, azaz Bayer Zsolt vendége. A kormányfőt maga Széles Gábor fogadta szívélyes légkörű érkezésekor.

A Magyar Hírlapnak, hogy, hogy nem, sikerült néhány exkluzív részletet megtudnia a beszélgetésből.

„Az a kérdés megvan-e még a hangunk, hogy beszélni tudjunk az emberekkel” – mondta Orbán, elismerve, hogy ebben nem mindig állnak jól. Szerinte az a baj, hogy túl régen kormányoznak (na jó, úgy fogalmazott, hogy vannak a közigazgatásban), és nem viselkednek mozgalomként. A Magyar Hírlap kiemelte, hogy a miniszterelnök szerint irányt kell szabni „a saját politikai közösségünknek, el kell mondani, hogy miért harcolunk, miért érdemes dolgozni”.

Az, hogy Habonyról, halálbüntetésről, a menekültkérdésről, Lázár János egyre látványosabb önjáró üzemmódjáról, vejének szerencsés közbeszerzéseiről volt-e szó az interjúban, nem derült ki a cikkből, de az igen, hogy háromnegyed órás lesz az interjú.

Hány kínos kérdést kap Orbán Viktor Bayer Zsolttól?

  • 6146
    Ahányat Obersovszky Pétertől kapna
  • 3857
    Ugyan, annál azért kevesebbet
  • 1710
    Csak kínos kérdések lesznek

Rovatok