Index Vakbarát Hírportál

Nem volt nehéz a töri írásbeli a tanárok szerint

2015. május 6., szerda 15:22

Németh Tibor, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy jó feladatsort kaptak a diákok a középszintű érettségin. A kérdéssorban voltak olyan feladatok, amelyek nehéznek tűntek, de összességében kis odafigyeléssel mindegyik megoldható volt.

Kádár és Rákosi most se maradt ki

A második feladatrésznél az egyetemes történelem esetében mind a felvilágosodás alapelvei, mind Németország első világháborús szerepe aktuális. A felvilágosodás "folyamatosan porondon van", az első világháború pedig a századik évforduló miatt aktuális - tette hozzá. A magyar történelem esetében Hunyadi Mátyás adópolitikáját minden diák ismeri, a jobbágyfelszabadítás és a Rákosi-korszak iparfejlesztése pedig olyan téma, amelyet mindenhol jól megtanítanak. A hosszú esszék közül Szent István államszervezeténél jobb feladatot nem is kaphattak volna az idén érettségizők - közölte az igazgató.

Buday Dezső, a Kecskeméti Katona József Gimnázium intézményvezető-helyettese, egyben történelemtanára szerint a középszintű feladatsort nagyon jól állították össze. Az első része, a feladatlapok kérdései átölelték az egész tananyagot, mert az ókortól a 20. századik átfogó ismeretekre volt szükség a helyes kitöltéshez. Jónak találta a magyar és az egyetemes történelem közötti egyensúlyt, és az esszékérdések összeállítását.

A tanár jelezte, hogy például II. József rendeletei jól ismert téma, de a tanulók között az első világháborús Németország is közkedvelt, mint ahogy évek óta visszatérő téma a Kádár- vagy a Rákosi rendszer, amely most sem maradt ki. Érdekességként jegyezte meg, hogy mindig van kérdés az Egyesült Államokról, amely most a kis kérdések között szerepelt.

A diákok is elégedettek

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium érettségizői szerint "nem volt nagyon nehéz" a történelem írásbeli vizsga - tolmácsolta a diákok véleményét Bodó Tamás igazgatóhelyettes. Megoldhatónak ítélték a diákok a feladatokat, de a felügyelő tanárok jelzése szerint szinte mindenki végigdolgozta a rendelkezésre álló időt, vagyis komolyan vették az írásbelit.

A bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium igazgatója az MTI-nek azt mondta: az eddigi vizsgák közül leginkább a történelemérettségivel voltak megelégedve a tanulók. Tóth Lászlóné hozzátette: nem voltak idegesek a vizsgázók, ilyen jellegű feladatokra készültek. Úgy gondolják, hogy jó feladatsor volt, és tudják hozni azt, amit elvártak maguktól.

Rovatok