Index Vakbarát Hírportál

Habonnyal már az adóhatóság is foglalkozik

2015. május 7., csütörtök 07:29

Az adóhatóság ellenőrzést indít, hogy kiderítse, Habony Árpád miből indítja be médiavállalákozását, írja a Nol.hu.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) az Együtt kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot miután kiderült, hogy Habony ötven százalékban tulajdonosa a Modern Media Groupnak.

Az egyelőre nem tudni, hogy a NAV milyen szintű ellenőrzést végez. „Tájékoztatom, hogy a közérdekű bejelentésben szereplő adózó ügyében a szükségessé vált intézkedéseket megtettem" – írta az Együttnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztálya. A vizsgálatokról és eredményekről mindenesetre tájékoztatni fogják majd a pártot.

A miniszterelnök tanácsadójaként megnevezett Habonynak nincs szerződése a kormánnyal, sem onnan, sem a Fidesz-frakciótól nincs bevétele, és cégei sem jövedelmeznek.

Habony vizsgálata során a NAV megnézheti, hogy mennyibe kerül életvitelélnek fenntartása, és hogy van-e olyan jövedelme, ami azt fedezheti. Vizsgálhatják bankszámlái forgalmát, eladott és vásárolt ingatlanjait, gépjárműveit is. Ha megállapítják, hogy a költekezés adózott eredete nem bizonyított, fizetési kötelezettséget írnak elő.

Rovatok