Index Vakbarát Hírportál

Előzetesben a nyugdíjasokat megkötöző rablók

2015. május 8., péntek 11:04

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint gyilkosság miatt, írta a Police.hu. A 22 és 28 év közötti ceglédi gyanusítottak, V. László, T. Richárd, K. Bence  és V. László2013-ban több esetben is idős emberek otthonába törtek be, az ott tartózkodó sértetteket megkötözték, szájukat leragasztották és készpénzt, valamint ékszereket tulajdonítottak el.

Novemberben a emberöléssel vádolt V. László szintén Kecskeméten tört be későbbi áldozata otthonába.  A házban élő 88 éves nőt bántalmazta, megkötözte és az ingatlanban kutatást végezve több mint 120 ezer forintot tulajdonított el. Az idős nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, aki az orvosi kezelés ellenére 2014. június 1-jén meghalt. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy az elszenvedett bántalmazás és a halál között közvetett ok-okozati összefüggés állt fenn.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közös akció során lakóhelyükön elfogták a gyanúsítottakat, akiket őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit az illetékes járásbíróság elrendelt. A rendőrség a nyomozást 2015. május 6-án befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

Rovatok