Index Vakbarát Hírportál

Halottnak hitt alvó beteget akartak hullaházba vinni a részeg betegszállítók

2015. május 10., vasárnap 19:50 | aznap frissítve

Olyan részegek voltak a betegszállítók, hogy először egy alvó beteget akartak a hullaházba vinni,  majd elejtettek egy halottat a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban péntekről szombatra virradó hajnalban - tudta meg az RTL Klub híradója.

Muraközi Zoltán, a kórház főigazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a két ügyeletes betegszállítónak hajnali két órakor kellett volna az egyik krónikus osztályon elhunyt beteget a halottasházba vinni. A betegszállítók a 81 éves férfi holttestét elejtették, az esetet a nővérek azonnal jelentették az ápolási igazgatónak. Az ápolási igazgatóval együtt azonnal a kórházba ment és megszondáztatták a betegszállítókat, a vizsgálat pozitív volt.

A két betegszállító előzőleg egy másik osztályon kereste a halottat,  és egy ott alvó betegre hitték azt, hogy halott, és őt akarták levinni a halottasházba.

Azonnal felfüggesztették a betegszállítókat, és újakat hívtak be ügyeletbe.

A főigazgató főbenjáró bűnnek nevezte, hogy munkaidőben alkoholt fogyasztottak a betegszállítók, de ez eltörpül amellett, hogy elejtették a holttestet, amin sérüléseket találtak - mondta az igazgató.

A két betegszállító munkaviszonyát hétfőn várhatóan azonnali hatállyal megszüntetik.

Rovatok