Index Vakbarát Hírportál

10 évet kapott a magyar divatpápa gyilkosa

2015. május 12., kedd 08:51

Arról mi is írtunk, hogy tavaly tavasszal vádat emeltek a legendás magyar divattervező, Király Tamás gyilkosa ellen, de maga az ítélet eddig nem kapott nyilvánosságot. A Magyar Nemzet is csak kedden írta meg, hogy a Királyt nadrágtartóval megfojtó férfit tavaly nyáron első, majd ősszel másodfokon is 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Az ügyészség korábban a fegyházat látta indokoltnak, de a Fővárosi Törvényszék eljáró tanácsa börtönfokozatot határozott meg – közölte a Lakatos József jogi képviseletét ellátó ügyvéd a lappal. Willi Ildikó szerint a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Lakatos súlyos látászavarát és komoly mentális problémáit.

Ahogy arról annak idején mi is írtunk, az elítélt 2013 áprilisában az utcán ismerkedett meg Király Tamással, majd felmentek a divattervező lakására, ahol összevesztek. A veszekedés brutális lezárásaként Lakatos egy nadrágtartóval megfojtotta Királyt, majd egy sporttáskába különféle számítástechnikai eszközöket és mobiltelefonokat söpört be, és lelépett.

Király Tamás meggyilkolásának híre végigsöpört a divatvilágon, szakmabeli barátai és ismerősei megtörten emlékeztek meg róla sajtónyilatkozataikban. A divatguru emlékére még egy weboldalt is létrehoztak, hogy továbbvigyék szellemi örökségét, közben pedig azt találgatták: ki lehetett a gyilkos – akit egyébként alig két nap alatt azonosítottak, majd rákövetkező nap meg is találták a Király Tamás-i extravaganciától igen távol eső Farkaslyuk községben. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen született férfi még gyerekkorában került a fővárosba, itt lett kábítószerfüggő és kényszerült prostitúcióra.

A gyilkosság előtt is többször elítélték már különböző bűncselekmények miatt. A Magyar Nemzet úgy tudja, a börtönben édesanyja látogatja, akivel mindig is szoros kapcsolatban állt.

Rovatok