Index Vakbarát Hírportál

Választanak Veresegyházon, ahol kizárták a Fideszt

2015. május 17., vasárnap 08:49

Több időközi önkormányzati választást is tartanak ma az országban. Egerszalókon polgármestert, Veresegyházon önkormányzati képviselőt kell választani haláleset miatt. A veresegyházi választás érdekessége, hogy a Fidesz már a rajtnál elbukott a versenyen. Egerszalókon egy független mögé bújt a Fidesz.

Veresegyház: kizárták a Fideszt

Önkormányzati képviselőt választanak Veresegyház 3. számú választókerületében. Harcos György, a Szolgálattal Veresegyházért Egyesület (SZOVE) jelöltje ugyanis elhunyt, a mandátumáért most heten harcolnak. A helyi civil szervezet, a SZOVE tavaly októberben tarolt a választásokon. A nyolc körzetből hetet megnyert, polgármester-jelöltjük, a települést immár 50 éve vezető Pásztor Béla pedig 87 százalékkal döngölte földbe a Fidesz-KDNP jelöltjét.

A Fidesznek nincs esélye a visszavágásra, jelöltjük ugyanis komoly bakit követett el. Hiába adta le az aláírásokat,

az ajánlóíven nem szerepelt az aláírást gyűjtő neve és aláírása.

Így a helyi választási bizottság azon nyomban kizárta a választásból. Kormánypárti jelölt híján a veresegyházi választás nagyjából a baloldal házi versenyévé egyszerűsödött a Jobbikkal megspékelve.

Az MSZP nem indul - veresegyházi forrásaink szerint a helyi szocialisták Pásztor támogatói -, jelöltet indít viszont a DK, a Magyar Liberális Párt és a Munkáspárt is. Illetve a Jobbik is.  Itt olvashatja a jelöltek listáját .

Egerszalók: független mögé állt a Fidesz

A polgármester halála miatt Egerszalókon is időközi választást írtak ki. Ezen  hat független jelölt indul, de ahogy az lenni szokott, néhány jelölt pártszelet is élvez.

A Fidesz bejelentette, hogy a most is képviselő Varga István borászt támogatják a választáson. Egy helyi blog szerint a településen a negatív kampány is megjelent. Fő célpontja egy orvos, Tóth Katalin, akivel egy szórólap szerint a Jobbik szimpatizál. Itt találja a jelöltek listáját. 

Rovatok