Az Index információi szerint az Országos Roma Önkormányzat költekezésével párhuzamosan a hatóságok vizsgálják az Emberi Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárának tevékenységét is.
Köpeczi-Bócz Tamást még az előző ciklusban nevezték ki az Emmi uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkárává, és a 2014-es országgyűlési választás után is a poszton maradt. Korábban ő volt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézményének, a Türr István Képző és Kutató Intézetének főigazgatója, ahol hivatali ideje alatt több mint 25 milliárd forintos EU-támogatást osztottak szét egyebek mellett roma programokra.
Úgy tudjuk, Köpeczi-Bócz helyettes államtitkár hivatala igazolta többek között azokat a TÁMOP-os pályázatokat, amelyeket Hadházy Ákos feljelentése nyomán vizsgálnak a hatóságok.
Az LMP-s politikus azért fordult a rendőrséghez, mert az Országos Roma Önkormányzat által meghirdetett "Híd a munka világába" program 5 milliárdos keretének egy 270 millió forintos részéből olyan beszerzéseket írtak ki, amelyek nem egyeztethetőek össze a program eredeti célkitűzésével, a romák munkához való juttatásával. Ráadásul a beszerzéseket jelentős túlárazásokkal bonyolították le.
Köpeczi-Bócz Tamás hivatala azonban azt állította, hogy a beszerzések elszámolhatóak voltak. Erre hivatkozva a nyomozást tavasszal le is állították. A Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt azonban újra elrendelte a nyomozást, amely jelenleg is folyik a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályán.
Megkerestük az üggyel korábban foglalkozó Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni osztályát, ahonnan a NAV-hoz irányítottak bennünket. A NAV bűnügyi szóvivője, Sárközi Alexandra alezredes annyit mondott, hogy nemrég kapták meg az ügyet a Főügyészségtől, a nyomozás csak a napokban indult. Konkrét személyek érintettségével kapcsolatban viszont egyébként sem adhatnak tájékoztatást – szögezte le a szóvivő.
Megkerestük az Emberi Erőforrás Minisztériumot is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy nincs tudomásuk a helyettes-államtitkár felelősségét érintő vizsgálatról.