Index Vakbarát Hírportál

Több embert is megtámadott az utcán a combinós gyilkos

2015. május 21., csütörtök 11:19 | aznap frissítve

Elkezdődött a pere a Fővárosi Törvényszéken annak a férfinak, aki tavaly a villamos elé lökött egy nőt a Margit hídnál. A nőt halálra gázolta a szerelvény. 

A bíróságon a 42 éves férfi elismerte bűnösségét, de azt mondta: nem akart gyilkolni. A férfi ellen emberölés miatt emeltek vádat, de korábbi ügyeit egyesítették, így garázdasággal, rongálással és könnyű testi sértéssel is vádolják.

Az annak idején nagy felháborodást kiváltó ügy részleteit az ügyész ismertette. A férfi korábban jogi egyetemre járt, csak három vizsgája hiányzott az abszolutóriumhoz, és dolgozott Londonban is. Az utóbbi években hajléktalan és alkoholista volt. A Margit híd budai hídfőjénél élt az utcán. Nyugtalanító, hogy korábban több olyan ügye volt, amikor az utcán ismeretleneket támadott meg. Mintha az események szükségszerűen vezettek volna a tragikus végkifejlethez.

A pszichiátriáról július végén engedték ki az orvosok azzal, hogy ne igyon alkoholt. A férfi visszament a Margit hídhoz, és rögtön azzal ünnepelte meg "szabadulását", hogy t öményet ivottMásnap részegen a 4-es és 6-os villamos megállójában derékon rúgott egy nőt, aki az érkező villamos elé esett. Az asszony több mint húsz sérülést szenvedett el, és a helyszínen meghalt.

A gázolás után a férfi is hangosan kiabált a villamos vezetőjének, hogy tolasson hátra, mert a sínekre esett asszonyt nem tudták kiszabadítani.  A férfit az utasok fogták le, majd átadták a rendőröknek.  Vallomásában nem tudott pontos magyarázatot adni arra, hogy az idős nőt miért rúgta meg. Azt mondta, az idegesíthette fel, hogy a megállóba később érkező nő más várakozó utasok elé állhatott.

A bíró ismertette a vádlott korábbi vallomását, amelyben arról beszélt, hogy ha iszik, rendőrnek képzeli magát, kitör belőle az igazságérzet és eszerint cselekszik. A tárgyaláson úgy fogalmazott: bánja a bűncselekményeket, amelyeket józanul nyilvánvalóan nem követett volna el.    

Korábban a  Biszku-filmmel ismertté vált dokumentumfilmes, Skrabski Fruzsina a Facebookon azt írta:  a gimnáziumban a barátja volt a férfi, aki aztán "lassan megőrült". Mindenki próbált neki segíteni, de nem lehetett. Kényszergyógykezelni se lehetett. Skrabski Fruzsina is azt a kérdést tette fel, hogy m iért nem lehet az ilyen embereket kezeltetni, miért kellett megvárni, hogy ez a tragédia megtörténjen.

Rovatok