Index Vakbarát Hírportál

Szombat éjszaka 11-kor is lesz parlamenti ülés

2015. május 25., hétfő 17:39

Rendhagyó hetük lesz a képviselőknek a héten. Hiába pihenhettek hétfőn, Kövér László házelnök olyan napirendet állított össze, amelyet ritkán látunk. Szombaton is egész napos ülés lesz, elvileg éjszaka 11 óráig vitatkozhatnak a költségvetésről.

A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint az ülés szokás szerint kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az első napon jól megszokott kétórás interpellációs időszak következik.

Az ellenzéknek a héten Varga Mihály lesz a céltáblája, minden pártból kérdezik a nemzetgazdasági minisztert. Az MSZP-s Gúr Nándor a munkanélküliségről, a jobbikos Volner János az államadósságról, az LMP-s Szél Bernadett pedig a kivándorló magyarokról  interpellál.

Szerdán még gyorsan módosítják az idei költségvetést. Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli. Ezek változtatások fedezik Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalását, továbbá kísérletet tesznek a fővárosi közösségi közlekedés pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálására is. A kormány ugyanis átvállalja a  BKV évek óta felhalmozott 52 milliárd forintos adósságát.

Kezdődik a jövő évi költségvetés vitája

A szavazásokat követően kezdődhet meg a 2016-os költségvetés általános vitája, amelyre összesen 30 órás időkeret áll rendelkezésre.

A vita 40 perces kormányzati nyitóbeszéddel kezdődik, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökeinek félórás felszólalásai követnek. Az időkeretbe tartozó képviselői felszólalások a frakciók szintén 30-30 perces vezérszónoki beszédeivel kezdődnek.

A napirendi javaslat alapján a büdzsé értékelésére a kormány- és ellenzéki oldalnak 15-15 órája van. Szerdán 6 órás, csütörtökön 14 órás, pénteken pedig 10 órás vitára lehet számítani. Le a kalappal azok előtt, akik végigülik.

A jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosítások, valamint adóváltoztatási javaslatok tárgyalása szombaton következik, a két előterjesztést 5-5 órás időkeretben tárgyalhatja a parlament. Ezért tart elvileg este 11 óráig az ülés.

Rovatok