Index Vakbarát Hírportál

A soroksári futó nő gyilkosa nincs egyedül

2015. május 26., kedd 09:32

Négyből három gyilkossági ügyben sikeres a nyomozás Budapesten: szándékos, befejezett emberöléseknél 74,1 százalék volt a nyomozáseredményességi mutató tavaly. A BRFK segítségével összeszedtük, melyek az elmúlt öt évből a máig megoldatlan esetek.

Márciusban fogadta el a fővárosi közgyűlés Budapest rendőrfőkapitányának beszámolóját 2014-ről. A jelentésben sok volt a jó hír: a regisztrált bűncselekmények száma csökkent 2013-hoz képest, a rendőrök pedig jobban dolgoztak: a nyomozáseredményességi mutató nőtt. Igaz, a 38,9 százalékos nyomozáseredményesség még mindig nem hangzik túl biztatóan. Az átlagszámnál sokkal szebb a gyilkossági ügyek nyomozáseredményességi mutatója: ez a szándékos, befejezett emberölések esetében 2014-ben 74,1 százalék volt.

Ez nem azt jelenti, hogy a 2014-ben elkövetett gyilkosságok 74,1 százalékát derítették fel a rendőrök. A nyomozáseredményességi mutató azt mutatja meg, hogy a befejezett nyomozások között milyen arányban voltak az eredményesek, a kiszámításához a lezárt nyomozásokat veszik alapul, magyarázta a BRFK sajtóosztálya az Index kérdésére. A szám pontos értelmezése mindenesetre a lényegen nem változtat:

évente a legkomolyabb gyilkossági ügyek nagyjából egynegyede megoldatlan Budapesten.

Ez jóval több ügyet jelent, mint amennyi benne van a köztudatban. A máig szabadon lévő gyilkosok többségéről egyszerűen megfeledkeztünk.

Megkértük a rendőrséget, mondják meg, hogy 2010 óta melyek voltak azok a szándékos, befejezett emberölések, amelyek Budapesten történtek, és amelyek esetében mostanáig nem volt eredményes a nyomozás.

A BRFK a válaszában összesen nyolc esetet sorolt fel, pontosabban nyolc dátumot adtak meg azzal, hogy az ezekben az időpontokban elkövetett emberölések felderítetlenek ez idáig. A dátumok alapján már visszakereshetőek voltak az esetek a hírarchívumokból. Ezek azok:

A Határ úti késelő

2010. november 13-án, szombat késő este egy társaság sörözgetett a Határ úti metróaluljárótól nem messze, egy büfé előtt, amikor hozzájuk lépett egy ismeretlen, és megszúrta egyiküket. Az 50 év körüli férfit hiába próbálták újraéleszteni, a helyszínen meghalt. A tettes elmenekült.

Az újpesti idős asszony gyilkosa

2010 augusztusában, 21-én vagy 22-én megöltek egy 89 éves nőt egy IV. kerületi, Berzeviczy Gergely utcai lakásban. Az esetből nem lett hír, amikor megtörtént. A rendőrség a következő májusban félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki, ekkor került be az eset kishírként a lapokba, de részletek ekkor sem derültek ki.

Az Üllői úti lottózó rablógyilkosa

2010. február 19-én  az egyik Üllői úti, lottózóként is üzemelő bolt tulajdonosa holtan találta férfi alkalmazottját. Az MTI akkor rendőrségi forrásból úgy értesült: a tulajdonos az aznapi bevételért ment délután négy körül, amikor az ajtót kulcsra zárva találta. Odabent a földön feküdt az 58 éves eladó. Halálát késszúrások okozták.

Aki karóval támadt a hajléktalanra

2010. július 16-ról 17-re virradó éjszaka megöltek egy 59 éves hajléktalan férfit egy XIII. kerületi hajléktalanszálló udvarán. A gyilkos egy fakaróval bántalmazta az áldozatot, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A II. kerületi idős férfi gyilkosa

A BRFK válaszában 2011. március 22-én elkövetett emberölés szerepelt, de valószínűleg ugyanarról az esetről van szó, mint ami a Police.hu-n még mindig kint lévő, nyomravezetői díjról szóló felhívásban szerepel. Eszerint egy ismeretlen elkövető 2011. március  19-én 17 óra 16 perc és 2011. március 21-én 8 óra közötti időben a Budapest  II., Keleti Károly utcában található lakásban megölt egy 89 éves férfit. Félmillió forintot tűztek ki, egyelőre hiába.

A késelő, akinek ismerjük az arcát

A gyilkos 2012. szeptember 4-én, délután 16:40-kor a XX. kerületben, a Ferenc és a Szent Imre utca herceg kereszteződésében a járdán nyaktájékon szúrt egy 46 éves férfit. Az ok ismeretlen. Az áldozatot kórházba vitték, ott hunyt el néhány órával később. Az elkövetőről részletes személyleírása és fantomképe is van a rendőrségnek: körülbelül 35 éves, 175 centi magas, vékony,  „feltűnően fehér bőrű” férfi, haja fekete, enyhén hullámos, a gyilkosság idején a pofacsontjáig ért, körszakálla is volt, khaki színű rövid ujjú pólót, és talán szemüveget is viselt. 500 ezer forint a nyomravezetői díj az ügyben.

 

A hulladékgyűjtőben talált csecsemő gyilkosai

2014. október 27-én reggel egy csecsemő holttestét találták meg a XVIII. kerületi Szövet utca egyik házának hulladékgyűjtőjében. A kislány valamikor október 24. és 26. között születhetett. A rendőrök két embert, egy férfit és egy nőt keresnek. Személyleírásuk és fantomképük is van. A nő  30-35 éves, körülbelül 150 centis, az arca kerek, a haja fekete, hullámos, vállig ér. Együtt látták őt a férfivel, aki nagyjából vele egyidős lehet, 165-170 centis, vékony, sötét hajú, hosszúkás arcú. A nő világos kabátot és alatta fehér, virágos tunikát, a férfi fekete selyemszerű, fényes, oldalt fehér csíkos melegítőt és barna kabátot viselt. A rendőrség egymillió forintot ajánl annak, aki a nyomukra vezet.

A BRFK-tól kapott felsorolásban volt még egy eset: egy 2011. június 12-én elkövetett emberölés. Egyéb részleteket a rendőrségi válaszlevél – ahogy a többi esetnél – itt sem adott meg, nem tudtuk meg tehát belőle a helyszínt, az áldozat nemét, életkorát sem. A puszta dátum alapján ennek a gyilkosságnak nem találtak nyomát sehol, hiába kerestük a hírek között.

A BRFK összeállított nekünk egy táblázatot is a szándékos, befejezett emberölésekről. Ez az:

   2010. 2011. 2012. 2013. 2014.
Az adott évben elkövetett emberölések miatt indított eljárások száma 24 29 21 17 12
Felderítetlen maradt 4 2 1 0 0
Folyamatban lévő 1 1 6 0 1

Az első ránézésre nem teljesen egyértelmű táblázatot mi így értelmeztünk, és kérdésünkre a BRFK megerősítette, hogy helyesen:

A BRFK által felsorolt dátumok, illetve az azokhoz köthető esetek ezek szerint felderítetlenül lezárt esetnek számítanak (kivéve a 2014-es csecsemőgyilkosságot, az kell legyen az az ügy, amelyben jelenleg is nyomoznak), bár díjkitűzés egyébként szinte mindegyik ügyben érvényben van még.

5 millió a soroksári gyilkosokért

A rendőrségi válasznak, ha tényleg helyesen értelmezzük a táblázatot, mint ahogy azt meg is erősítették, van egy elég furcsa eleme. Hiányzik belőle az utalás az utóbbi évek leghíresebb, legnagyobb figyelmet kapott ügyére: a soroksári K. Krisztina meggyilkolására. A 36 éves asszony 2013. szeptember 25-én a szokásos esti futásáról nem tért haza. Holttestét a férje találta meg a rendőrökkel együtt. Azonnal beindultak a találgatások, később számtalan olyan cikk jelent meg, amely arra célzott, hogy a férj is gyanús lehet, az ügyről azóta Gyilkosa ismeretlen címmel könyv is megjelent. Az országos rendőrfőkapitány nettó 5 millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. A legutolsó információk szerint a gyilkosságot feltehetően ketten követték el, és a helyszínen rögzített anyagmaradványaikból felállított DNS-profiljuk alapján azonosítani lehetne őket.

Egyelőre hiába kérdeztünk vissza a rendőrségnél, hogy mi az oka a soroksári eset kimaradásának a felsorolásból. Az ügyben az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztálya nyomoz, nem a BRFK. Elképzelhető, hogy ezért maradt ki a BRFK táblázatából, bár a kérdésünk a Budapesten történt emberölésekre vonatkozott, nem csak azokra, amelyeknél a BRFK folytatja az eljárást.

Rovatok