Index Vakbarát Hírportál

Senki sem felelős az elszabadult hullámvasútért

2015. május 28., csütörtök 12:27

Lezárta a szombaton elszabadult hullámvasút körülményeinek vizsgálatát a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely tavaly óta üzemelteti az egykori Vidámparktól átvett Holnemvolt Parkot.

Eszerint az 1922-ben épült, 980 méter hosszú hullámvasút szerelvénye az üzemeltetési rend megsértésével szabadult el a fékezésért felelős személy nélkül, utasokkal a kocsikban.

„A fékező elmondása szerint ugyan figyelmeztette a peronra beengedett utasokat, hogy ne üljenek be a forgalomból néhány percre kiálló szerelvénybe, de az utasok ezt vagy nem hallották, vagy nem vették figyelembe. A fékező a még üres szerelvényt hagyta felügyelet nélkül néhány percre” – állt a közleményben, hangsúlyozva, hogy ez nem jelenti, hogy az utasok hibáztak, „hiszen a figyelmeztetés önmagában nem feltétlenül akadályozza meg, hogy akár csak egy ember is felszálljon a szerelvényre.”

A szerelvényen van parkolófék, de ez csak üres állapotban tartja meg a kocsikat. Az utasok beszállása után a peronon lévő munkatárs későn vette észre, hogy a kocsik elindultak, a vészleállítót már nem tudta idejében bekapcsolni.

Senki sem volt veszélyben

A vizsgálat szerint a biztonsági rendszer úgy van kialakítva, hogy a kontrollálatlanul haladó kocsik maguktól leállnak, ha néhány kerék lefut a sínekről, ami az utolsó kanyarban meg is történt, így valójában senki sem volt veszélyben.

Az „utasok szubjektív biztonságérzetének” biztosítása érdekében azonban az üzemeltető szigorított az előírásokon:

A közlemény alapján a mostani esetért senkit sem vonnak felelősségre. A jövőben azonban a fenti változtatásokkal életbe lépő üzemeltetési rend megsértése esetén a jogszabályban rögzített módon jéár el az üzemeltető a felelősség mértéke szerint.

Tízezer kilométer sikongás

A hullámvasút a Holnemvolt Park legnépszerűbb darabja, tavaly 172 ezer utast vitt, tízezer körön át.

A működés 93 éve alatt még sosem történt sérülést okozó baleset, ez a sorozat a szombati üzemzavarral sem szakadt meg. A faszerkezetű, műemlék jellegű budapesti hullámvasút kisebb módosításokkal az eredeti, Dragon Ervin tervei alapján készült, rendszerben működik. A jelenlegi fékrendszert 1971-ben alakították ki.

A hullámvasutak legelső generációját képviselő darabhoz hasonló már csak tíz van a világon, ezekből is csak néhány működik, így a budapesti valóban különleges darabnak számít.

Rovatok