Index Vakbarát Hírportál

Brüsszelbe küldték Gyurcsány vagyonbevallását

2015. június 4., csütörtök 08:22

A Napi Gazdaságnak Csepreghy Nándor helyettes államtitkár azt nyilatkozta, hogy Lázár János már kedd este továbbította Walter Deffaának, az Európai Bizottság regionális főigazgatójának Gyurcsány Ferenc vagyonbevallását és az Altus Zrt. cégbírósági nyilvántartási adatait, amiből kiderül, hogy a DK elnöke 100 százalékos tulajdonosa az az Altusnak, így annak éves nyeresége is teljes mértékben őt illeti. De bizonyítékként csatolták be a párt egy korábbi közleményét is, amelyben az szerepelt, hogy Gyurcsány magánszemélyként 16,2 millió forinttal támogatta pártját.

Mint ismert, a kormánypárt kifogásolja, hogy az EB a Gyurcsány tulajdonában lévő Altus Zrt.-vel másfél milliárd forint értékű szerződést kötött, amiből a cégnek magyarországi pályázatok monitorozását kell elvégeznie. Úgy vélik, hogy ez tiltott pártfinanszírozásnak minősül. Lázár János keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján azt kérte Gyurcsánytól, hogy lépjen vissza az EB megbízásától, ezzel szerinte a

haza iránti elkötelezettségről tenne tanúbizonyságot.

Gyurcsány a lap C-pont nevű online műsorának úgy reagált, hogy

hallgatok Lázár Jánosra, és jó hazafi leszek, ezért aztán, hogyha mint kiderült, tisztességes, normális feltételek között nemzetközi elismerésben részesülünk, akkor azt nem utasítjuk vissza.

Mint azt korábban már megírtuk, Walter Deffaa egy május eleji levélben már határozottan visszautasította azt a vádat, hogy a Bizottság a magyar pályázatok ellenőrzésére szerződött volna az Altus-szal. Kiemelte, hogy egy, az Altus által vezetett konzorcium nyerte meg a kérdéses pályázatot, melynek célja egy tanulmány készítése arról, hogy milyen hatékonyan működnek az európai strukturális és befektetési alapok egyes új szabályozásai.

Az Altus által vezetett konzorcium tagjai: Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit GmbH (DE), Formez PA (IT), Jagellonian University (PL), International Consulting Expertise EEIG (BE), PSDB Sp. Z.o.o. (PL), CEU Consulting GmbH (AT), SKL International AB (SE), WYG Bulgaria EOOD (BG), GKI Economic Research Co (HU), Horváth and Partners GmbH (DE).

Rovatok