Index Vakbarát Hírportál

Oszlik a Fidesz

2015. június 4., csütörtök 21:16 | aznap frissítve

A helyi szervezeten belül ellentétek miatt feloszlatták és újjáalakítják a Fidesz abonyi csoportját - közölte a Pest megyei 12. választókerület elnöke, egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-vel.

Földi László tájékoztatása szerint a nagyobbik kormánypárt Kövér László házelnök által vezetett országos választmánya szerint az abonyi csoport vezetője és tagjai között olyan feloldhatatlan ellentétek feszültek, amelyek szerepet játszottak a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének választási kudarcában. Ketten - köztük a szervezet elnöke - megtagadták a frakciószabályzat aláírását, ezért megszűnt a tagságuk - tette hozzá.

Az országos választmány a párt abonyi csoportjának megújításával Földi Lászlót bízta meg, aki kiemelte: "tiszta lapot nyitunk a helyi Fidesz történetében, és az alapokról építjük újjá a szervezetet, amely olyan lesz, mint az egész párt és annak kormánya: megbonthatatlanul egységes, végsőkig összetartó, látványosan hatékony és vitathatatlanul eredményes". 

Rákospalota, Esztergom, Ózd, Szombathely és Hajdúdorog után Abony a sokadik önkormányzat, ahol rövid időn belül feloszlatták a Fidesz helyi csoportját.

Rovatok