Index Vakbarát Hírportál

Tovább oszlik a Fidesz

2015. június 5., péntek 16:47

Feloszlatták a Fidesz Mátészalkai szervezetét – értesült a Hvg.hu. A lap úgy tudja, belső ellentétek voltak a helyi szervezetnél. A feszültség abból adódott, hogy a várost korábban irányító Szabó István helyett a Fidesz Nyírcsahoj volt KDNP-s polgármesterét, Hanusi Pétert indították, aki el is nyerte a posztot a Jobbik és az MSZP által is támogatott Katona Péter elől.

Szabó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlésbe ejtőernyőzhetett, ám a mátészalkai szervezetnél ez nem oldotta fel az ellentéteket.

A választókerület elnöke, Kovács Sándor szerint a párt alapszabálya szerint zajlik a helyi szervezet feloszlatása és az alapszervezet újjászervezése.

Bár helyi konfliktusról van szó szembetűnő, hogy az utóbbi időben mennyi helyen bomlott fel a Fidesz alapszervezete belső konfliktusok miatt.

Csütörtökön az Abonyi csoport újjáalakításáról számolt be a párt, előtte Hajdúdorogon történt hasonló. Budapesten április közepén XV. kerületi Fidesz helyi szervezete oszlott fel, a hónap végén az ózdi. Április végén a szombathelyi alapszervezet oszlatta fel a párt országos választmány a kokainos kicsapongásokról szóló vádak miatt, Esztergomban pedig májusban oszlatták fel az alapszervezetet.

Rovatok