Index Vakbarát Hírportál

Trócsányi és Seszták keresi a legtöbbet, Varga a legszegényebb

2015. június 5., péntek 11:53

A kormányzati pénzügyeket irányító Varga Mihály gazdasági miniszter 2014-ben csak ötödannyit keresett, mint a legtöbbet kereső kollégája, Trócsányi László. Néhány államtitkár viszont igazi szuperjövedelmet tud felmutatni, a plafon közel 300 milliós bevétel volt.

A kormány tagjai közül az igazságügyi tárca vezetője vallotta be a legnagyobb 2014-es jövedelmet: Trócsányi László összesen 46 millió forintot keresett tavaly.

A kormány.hu pénteken tette közzé a miniszterek és az államtitkárok adóbevallásainak főbb számait. Ebből derült ki az is, hogy az országgyűlési képviselők között is rendszeresen előkelő helyen szereplő Seszták Miklós fejlesztési minisztere lett a kormánytagok között a második helyezett: 14 milliót keresett miniszterként és 24,3 milliót más forrásból. Ez bár jól hangzik, komoly visszaesés, hiszen az előző ciklusban egyszerű képviselőként 100 millió forint feletti éves jövedelmekről számolhatott be vagyonbevallásában.

Most nem ment annyira Pintér Sándor belügyminiszternek sem, aki 13,2 milliós fizetése mellett tavaly csak 3,7 milliós extra jövedelmet ért el.

A legszegényebb miniszter Varga Mihály, aki 8,6 milliós összevont adóalapról számolt be.

Lázár János a Miniszterelnökségen 15,3 milliót és külön 5,1 milliót keresett. A középmezőnyben vannak Balog Zoltán 16,9, Szijjártó Péter a családi adókedvezmény miatt kevesebb mint 14 milliós, Fazekas Sándor 16 milliós, Semjén Zsolt 15,9 milliós jövedelmeikkel.

Orbán Viktor miniszterelnök összevont adóalapja 19,4 millió forint volt.

Az igazi nagyágyúkat azonban az államtitkárok között lehet megtalálni. Lázár János beosztottja, Sonkodi Balázs a rendes 13,2 milliós miniszterelnökségi fizetésén kívül 281 millió forint külön adózó jövedelmet vallott be.

Szijjártó Péter államtitkárának, a TEVÁ-tól igazolt Szabó Lászlónak 157 millió, az EMMI-ben dolgozó oktatási felelős Palkovics Lászlónak pedig 113 millió forint volt a 2014-es összevont adóalapja. Ehhez képes már eltörpül Seszták államtitkárának, Aradszki Andrásnak a 42 milliós éves bevétele.

Rovatok