Magyarország a nagyhatalmak viszonyának a függvénye. Nem teljesen, de nagyon.

Az új, magyaroknak szóló írásait összegyűjtő könyvének megjelenése kapcsán szervezett előadásán John Lukacs nyíltan nem politizált, megjegyzései azonban Magyarország világpolitikai helyzetéről szóltak, és így elég egyértelműen bírtak aktualitással.

A népszerű amerikai magyar történészt telt ház fogadta a Pázmány előadótermében, és a hallgatóság valószínűleg nem is annyira a politikai kiszólások reményében jött, hiszen a modern történelem jó néhány kérdéséről a szélesebb közönségnek is író Lukacs általában kerülni szokta az aktuálpolitikát. Ez alól egy kivétel volt: tavaly Lukacs a paksi szerződés kapcsán írt publicisztikát. Ebben a magyar külpolitika orosz orientációja ellen szólalt fel, és arról írt, hogy Orbán Viktor egész pályája alatt idegenkedett a Nyugattól.

Ez a cikk is bekerült az Európa Könyvkiadó most megjelent kötetébe, mely kifejezetten a magyar olvasóknak szánt, eleve magyar nyelven megjelent írásokat gyűjti össze - most másodszor, az újabb szövegekkel kibővítve.

Akármennyire is egoisták vagyunk, nem szabad elfelejteni, hogy a nagyhatalmak hozzánk való viszonya határozza meg a sorsunkat

— mondta a 91 éves, Magyarországról 1946-ban emigrált történész a hétfő esti előadásán. Magyarországnak szüksége van erős külföldi szövetségesekre, folytatta, hiszen már a törököt is nemzetközi seregek verték ki az országból — „ezt tudatosítanunk kell”. Feltehetően most sem az oroszokra gondolt lehetséges pártfogóként, Putyinra utalva inkább új cárizmusról beszélt.

„A magyar nép nem elég számos, nem elég erős, hogy felszabadítsa magát” — mondta a 30 angol nyelvű könyve révén világszerte ismert Lukacs. Utoljára 1848-ban és ‘49 elején sikerült visszaszorítanunk az ellenséget: előbb a horvátokat, majd az osztrákokat, akik aztán orosz segítséggel verték le a szabadságharcot — idézte fel. Legnagyobb szégyennek 1918/19-et nevezte, amikor szerinte Károlyi Mihály és Kun Béla hangzatos kijelentései ellenére valójában nem létezett magyar hadsereg, ami megvédhette volna az országot.

Az Állam, nemzet, nép, ország című előadásán John Lukacs ezt a négy fogalmat, és azok változó jelentésköreit járta körül. A   „népi” és a nacionalista politikával, illetve a - már etimológiájában is csinált, nyelvújításból származó -  „ államra” építő ideológiák helyett az  „ országot” nevezte a legrégebbi és egyben a legfontosabb fogalomnak, amelyet véleménye szerint mindenkinek kötelessége őrizni.  „ Trianon rosszindulatú volt, de már nem lehet mit csinálni; támogatni kell a magyar szórványokat, de most ez a mi országunk” - mondta.

A nemzetfogalom ugyan meghatározó és jelentős hagyománya van a magyar történelemben is, de különbséget kell tenni a kirekesztésre hajló nacionalizmus, és a hazáját védeni akaró patriotizmus között — összegzett. Erősebben bírálta a népre való rögeszmés hivatkozást: „A népfelség korában élünk, de a népfelség erősen korlátozza a szabadságot - ez világprobléma” - mondta. A nép Lukacs kritikája szerint kirekesztő és absztrakt fogalom, mert

a népre soha nem lehet rámutatni, mindig ott a kérdés, hogy kikből áll a nép.

A populista politikát és tágabban az egészt modern tömegdemokráciát is bírálta: eszerint ugyan a politikusok mindig a közvéleményre szoktak hivatkozni, valójában inkább a szentimentális és cseppfolyós néphangulat a meghatározó — ez pedig nagyon könnyen manipulálható.