Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz meglepő gesztust tett a baloldalnak

2015. június 15., hétfő 12:40

A Jobbikot és az LMP-t támadta a brókertörvény leszavazása miatt Tállai András államtitkár hétfőn a parlamentben. Az MSZP-t viszont most érdekes módon kímélte a kormányoldal, sőt szabad utat adott a baloldal által kezdeményezett egészségügyi vitanapnak.

Különösebb izgalmak nélkül kezdődött a parlament mai ülése. A napirend előtti felszólalásoknál a legérdekesebb az volt, hogy Tállai András nemzetgazdasági államtitkár alaposan kiosztotta a Jobbikot és az LMP-nek is odaszúrt néhányszor a brókertörvény múlt heti leszavazása miatt. Az MSZP viszont most kimaradt a pofozkodásból, a szocialisták ugyanis nem a brókerekkel, hanem az egészségüggyel vannak elfoglalva.

Délután ugyanis egészségügyi vitanapot tart a parlament, mégpedig – figyelem – baloldali kezdeményezésre. MSZP-s, LMP-s, DK-s képviselők kezdeményezésére négyórás vita lesz. (Erről is beszámolunk majd természetesen.)

Lehetett volna szombat éjszaka is

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta az Indexnek, hogy mivel összegyűlt a függetlenekkel együtt a szükséges aláírás, így a házelnök köteles volt valamikor kiírni a vitanapot. Kövér László gesztusa tehát abban áll, hogy most hétfőn délutánra, nem pedig például egy szombat éjszakai időpontra tette a vitát.

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára nem is hagyta ki a ziccert, és azt üzente az MSZP-s, illetve a többi baloldali képviselőnek: 

amikor az ellenzék parlamenti jogairól beszélnek, ezt majd ne felejtsék el! 

Tukacs István MSZP-s képviselő előtte napirend előtt azt mondta, a szocialisták azért kezdeményezték a vitanapot, mert a „szakma jelezte”, hogy az egészségügy a teljesítőképessége határára ért. Alacsonyak a fizetések, leromlottak az eszközök, vándorolnak ki a dolgozók – sorolta Tukacs a problémákat. Az MSZP szerint 120 milliárd forintot kéne betenni a rendszerbe – például az szja-csökkentésből vagy a stadionfejlesztések helyett. 

Rétvári erre úgy reagált, hogy folyamatosan nő az egészségügyre fordított összeg, és szerinte nem igazán tudni, az MSZP-sek hogyan iránytanák az egészségügyet, mert „mindig átengedték a liberálisoknak a területet”. Rétvári szerint ha az SZDSZ megvalósította volna teljesen, amit tervezett (privatizáció, vizitdíj például), akkor ma már nem lenne nagyon miről vitanapot tartani.

Tállai államtitkár két pártot is kioszt

Az egészségügy mellett a brókertörvény volt a másik vezető téma hétfőn. Emlékezetes, hogy a nemzetgazdasági miniszter által benyújtott úgynevezett brókertörvényt – amely a jegybanki jogkörök megerősítéséről szólt – nem fogadta el múlt héten a parlament. A Fidesznek ugyanis nem volt meg a kétharmada, az ellenzékiek fegyelmezetten megbuktatták a javaslatot.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet szerint felháborító volt, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető ezek után „letorkolta” az ellenzéket, hogy megvettek mindenkit a brókerek. Schmuck szerint Rogán mondhatott volna összegeket is, mert az LMP-sek nem tudják, milyen összegekkel lehet megvenni egy képviselői voksot. 

Ugyanerről beszélt Volner János, a Jobbik alelnöke is, aki szerint azért tartózkodott ő maga és a teljes Jobbik-frakció a múlt heti szavazásnál, mert a Fidesz az MSZP-hez hasonlóan „nyakig benne van” a botrányokban. Volner szerint addig elutasítják az ilyen jogszabályt, amíg a Fidesz nem teszi nyilvánvalóvá, hogy nem érintett az ügyben, és valódi lépéseket tesz a felelősök megtalálásért.

Tállai András államtitkár válaszolt mindkét ellenzéki politikusnak, és elég kemény hangnemben. Az LMP-sekkel közölte, hogy mást mondanak, és mást tesznek, „kiderült, nem lehet más a politika”. Az LMP szerint öngólt rúgott, amikor elutasította a javaslatot, holott áprilisban még maga is a pénzügyi szabályozás szigorítását sürgette. Tállai szerint a Jobbik szintén más beszél, mást cselekszik, és az LMP-hez hasonlóan most már „mosakszik”. Tállai szerint olyannyira egy hullámhosszon van a két párt, hogy Schiffer András LMP-frakcióvezető át is ülhetne a Jobbik-frakcióba, és onnan kiabálhatna.

Tállai Volnernek még azt is mondta, hogy ne gyanúsítgassa a fideszeseket, hogy benne vannak a brókerügyekben. Tegyen feljelentést, ha tudomása van bűncselekményről, és 

ne handabandáljon itt! 

Tállai szerint a jobbikosok és az LMP-sek is „a betétesek pártjáról a brókerek pártjára álltak”, de az újabb szavazásnál majd korrigálhatnak.

Két kormánypárti ismétlés

A fentieken kívül volt még két kormánypárti napirend előtti.

Rovatok