Index Vakbarát Hírportál

Nőtt a magukat cigánynak vallók száma

2015. június 16., kedd 21:00

Az utóbbi években nőtt a magukat elsősorban cigánynak vallók aránya - derül ki a Tárki vizsgálatából. Az MTI-vel közölt jelentés szerint míg 2012-ben a cigány származásúak 33 százaléka, addig 2014-ben 45 százalékuk vallotta magát elsősorban cigány származásúnak.

Három évvel ezelőtt a cigány származást elsődleges identitásként választók között nagyobb arányban voltak a hátrányos helyzetű régiókban élők és a magasabb iskolai végzettségűek.

Ez jellemző a tavalyi adatokra is, a magukat elsődlegesen romának érzők Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon élnek inkább, míg a másodsorban cigány identitásúak Észak-Alföld mellett főleg Közép-Magyarországon és Budapesten laknak.

Közölték azt is, hogy hátrányos megkülönböztetés a cigányok 47 százalékát érte etnikai hovatartozása miatt, és ennek kétszer nagyobb a valószínűsége a magukat elsődlegesen romának vallók között, mint azok esetében, akik számára az ilyen identitás a második helyre sorolódik.

Rovatok