Index Vakbarát Hírportál

Századvég: Az embereknek tetszik a plakátkampány

2015. június 16., kedd 08:53

Kisebbségben vannak a plakátrongálók – állapította meg a Századvég felmérése nyomán a Napi Gazdaság, amely címlapon állapítja meg: a baloldali szavazók józanabbak pártjaiknál.

A bevándorlásellenes kormányplakátok három szlogenjét ugyanis a következőképp ítélik meg a megkérdezettek:

Egyedül az utóbbi kérdést utasítják el egyöntetűen a baloldali szavazók. A Századvég szerint a kutatás azt igazolta, hogy a plakátok nem okoztak közfelháborodást, mert azokon inkább közmegegyezést kifejező állítások szerepelnek, csupán hecckampány indult ellenük.

„A baloldal agresszív ellenkampányt is hirdetett, a rasszizmus emlegetésétől a plakátrongálásig” – ám ez a felmérésre hivatkozó cikk szerint a baloldal híveinek támogatását sem élvezi.

A reprezentatív kutatást június 10. és 14. között végezték, ezer főt megkérdezve.

Már 610 ezer levél érkezett

A bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultációra eddig 610 ezren válaszoltak – számolt be Kovács Zoltán az M1-nek hétfő este. (Ez a kiküldött levelek mintegy nyolc százaléka.) A kormányszóvivő szerint a beérkezett kérdőívek 80 százaléka keményebb fellépést sürget a bevándorlókkal szemben.

Rovatok