Index Vakbarát Hírportál

520 milliós kártérítés helyett 12 milliót bukott a volt NIF-vezér

2015. június 17., szerda 13:06

Elbukta a rekordösszegű kártérítést az állami infrastruktúrafejlesztő 2010-ben kirúgott vezére. Reményik Kálmán négyéves pereskedés után nemhogy pénzt nem kap, hanem neki kell kifizetnie a volt munkáltatója milliós perköltségeit is.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Reményik Kálmánt a 2010-es kormányváltás után bocsátották el rendkívüli felmondással egy szoftvervásárlási ügyre hivatkozva.

Kirúgását követően Reményik munkaügyi pert indított.

A bíróságon az elbocsátás formai körülményeit kifogásolta, azt állítva, hogy a rendkívüli felmondásról szóló iratokat nem a helyére kinevezett új vezérigazgatónak, hanem az állam tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank vezetőjének, Baranyai Lászlónak kellett volna aláírnia.

Reményik azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a NIF-et a szerinte jogellenesen megszüntetett munkaviszonya miatt 6 milliós havi fizetése alapján számított bevételeinek megtérítésére. A NIF Zrt. viszont azzal érvelt, hogy a rendkívüli felmondás megalapozott volt.

2013 nyarán a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék Reményik számára kedvező ítéletet hozott: kimondta, hogy Reményiknek a másodfokú ítélet meghozatalának napjáig jár az elmaradt havi fizetése, amihez ráadásul késedelmi kamatot is kell fizetnie az állami cégnek. A NIF számításai szerint ekkor bruttó 520 millió forintot kellett volna kifizetni.

A NIF fellebbezését követően a Kúria szerdán teljesen megváltoztatta a korábbi döntést.

A harmadfok szerint Reményiknek egyáltalán nem jár kártérítés. Sőt.

A döntés azt mondta ki, hogy a volt cégvezetőnek kell összesen 12 milliót fizetnie. 5 millió forint erejéig meg kell térítenie a NIF Zrt. peres költségeit, és 7 millió forint illetéket kell megfizetnie az államnak.

Reményik Kálmán az Indexnek azt mondta, nyilván rossz az optikája a magas összegű követelésnek, de ő csak azt kérte a cégtől, ami neki járt, az összeg a bírósági eljárás elhúzódása miatt nőtt ekkorára. A volt cégvezető szerint figyelemre méltó, hogy a Kúria kétszer is az állami cég javára változtatta meg a másodfokú döntést. Reményik nem nyugszik bele a most született ítéletbe, Strasbourgba viszi az ügyet.

Rovatok