Index Vakbarát Hírportál

Apját megkéselte, anyjára rányitotta a gázt

2015. június 18., csütörtök 09:12

Ahogy azt szerdán megírtuk, a TEK rövid időn belül elfogta azt a férfit, aki a Police.hu híre szerint késsel úgy megsebesítette hozzátartozóját, hogy az belehalt. G. Attila a Bors és a Blikk értesülései szerint saját szüleit bántalmazta.

A Bors úgy tudja, hogy a 36 éves férfi már sokszor volt a pszichiátrián, és állandóan terrorizálta a szüleit, pár éve a lakásukat is felgyújtotta, akkor a tűzoltók mentették meg az életüket. Szerda hajnalban is összeveszett a szüleivel, majd egy konyhakéssel elvágta az apja torkát. Ezután kinyitotta a gázcsapot, hogy az anyját is megölje. A nőnek sikerült kimenekülnie az erkélyre, onnan kiabált segítségért.

A kommandósok ezután rövid időn belül kiértek a házhoz, a háztetőkön mesterlövészek figyeltek, az utcán hemzsegtek a fegyveresek, a rendőrök a mentők és a tűzoltók. A nőt egy létrával kimentették az erkélyről, a fiát a lakásban kapták el. A Blikk szerint lezárták a környéket, és a robbanásveszély miatt kitereltek mindenkit a házakból. Az anya sokkot kapott, őt kórházba szállították.

Rovatok