Index Vakbarát Hírportál

Gyakorlatilag megszűnt az állami pálinkafőzés

2015. június 22., hétfő 06:27

Leálltak idén az ország bérfőzdéi: a szeszüzemek eddig a tavalyi azonos időszak mennyiségének mindössze tizenöt százalékát állították elő. Kutya sem megy a bérfőzdékbe, mert tavaly minden egy liter pálinka előállítási költségére rátett az állam egy 800 forint körüli szeszadót. Az állam mégis jól járt.

A Napi Gazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataira hivatkozva állítja: vége a pálinkabérfőzdék aranykorának.

A cefretulajdonosoknak tavaly még csak a főzdés munkájának literenkénti pár száz forintos ellenértékét kellett kifizetniük, az év elejétől viszont az előállítás költségeihez - szeszadó címén - nagyjából nyolcszáz forintos újabb kiadás társul. Az adóemelés hatására az első hónapokban a korábbi töredékére esett vissza a bérfőzdék forgalma.

A lap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivőjétől, Suller Attilától megtudta: 2014 első négy hónapjában az ország főzdéi összesen több mint 5,2 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot állítottak elő, idén alig nyolcszázezer litert.

A visszaesés azonban nem okozott különösebb gondot a közkasszának, éppen ellenkezőleg: 2014 januárja és áprilisa között a bérfőzés csupán ötmillió forint bevételt hozott az államkincstárnak, s az egész éves summa sem haladta meg a 17 millió forintot. Ehhez képest idén négy hónap alatt több mint 600 millió folyt be bérfőzési szeszadó gyanánt.

A lap szerint a drágulás miatt nagy jelentőséghez juthat az otthoni pálinkafőzés, de idén már be kell jelenteni, ha valaki desztillálóberendezést tart odahaza. A lap úgy tudja, eddig mintegy kilencezer ilyen készüléket vettek nyilvántartásba az önkormányzatok, két megyében - Zalában és Veszprémben - hivatalosan ezernél is több berendezést vásároltak a gazdák, miközben Hajdú-Bihar megyéből mindössze két bejelentés érkezett, Budapesten pedig az ötszázat sem éri el a regisztrált párlókészülékek száma.

Rovatok