Index Vakbarát Hírportál

És a győztes: a Maroslelei Általános Iskola!

2015. június 24., szerda 10:47

Lezárult szavazásunk, amelyben abban kértük olvasóink segítéségét, hogy döntsék el:  melyik általános iskola mosdóját újítsák fel. (Emlékeztetőül: tavasszal összeállt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) és a Domestos (pontosabban gyártója, az Unilever) egy jótékonysági akcióra, amelynek lényege, hogy a cég március 1. és május 31. között minden, itthon eladott Domestos termék után 5 forintot adományoz az elmaradottabb kistelepüléseken működő általános iskolák mosdójának felújítására.)

A győztes több mint 16 ezer szavazattal a

A Csongrád megyei Maroslelei Általános Iskola

lett.

A győztes iskolának szívből gratulálunk, és természetesen ha elkészült a mosdó, azt is megmutatjuk majd.

A marosleleiek egyébként nem egyszerűen kortesbeszéddel kampányoltak, hanem egyenesen egy ilyen szívhez szóló verset költöttek:

Egy nélkülöző maroslelei WC segélykiáltása

Én csak egy szegény iskolai vécé vagyok,

kinek sok minden az életben sajnos nem adatott.

170 kisgyerek látogat meg naponta,

pedig az épület meglehetősen otromba.

Meleg vizem sosem folyott,

ülőkém is rég megkopott.

A fal körülöttem omlik,

a lefolyó is bűzlik.

Ha bejönnek a gyerekek,

hanyatt-homlok menekülnek.

Csak becsapják az ajtómat,

és más WC-ről álmodnak.

Ilyenkor mindig elszomorodom,

és naphosszat egyre csak fohászkodom,

hogy jöjjön már valami isteni csoda,

például a kedves lájkolók jóakarata.

Bár a takarító nénik sokszor segítenek a szagon,

mégsem virágillat száll ki az ablakon.

A fertőtlenítőket már elég rosszul bírom,

a klór sem segít minden gondon.

A WC kefe sem varázspálca,

így hát tovább várok a csodára.

Tartályaim inognak,

lehúzóim szakadnak.

Kézmosáskor gyakran pánikolok,

a bacik maradnak e, vagy inkább a csapok?

Bár a fal eredetileg fehér,

egy két penész és sárfolt talán még belefér.

De mindezek ellenére álmodtam egy nagyot,

minden erőmet összeszedve, megújulni akarok!

Nénik, bácsik kérlek segítsetek,

szavazzatok rám, hogy használható legyek!

Rovatok