Index Vakbarát Hírportál

Mentőst bírságoltak a közteresek Budapesten

2015. június 25., csütörtök 07:40

Kemény sztorival állt elő a csütörtöki Bors: a XIII. kerületben 25 ezer forintra bírságoltak meg közterület-felügyelők egy mentőautót, mert az fél méterre állt meg a zebrától, holott a KRESZ szerint legalább öt méterre a gyalogátkelőhelytől szabad parkolni. 

A lap szerint a közterület-felügyelők arra hivatkoztak a helyszínen, hogy nem volt bekapcsolva a magán-mentőszolgálatos jármű villogója, tehát nem látszott, hogy éppen valakinek a mentésén dolgoznak éppen. Állítólag hét fénykép is készült a parkoló autóról, és egyiken sem látszik a kék villódzás. 

Ha a mentős 30 napon belül nem fizeti be a bírságot, akkor az automatikusan átkerül a rendőrséghez szabálysértési eljárásként. A hatóságok méltányosságból eltekinthetnek a büntetéstől, de ha nem így tesznek, automatikusan legalább ötvenezret kell befizetni az ápolónak, emlékeztetett a lap. 

Rovatok