Index Vakbarát Hírportál

Átvilágítják a budapesti igazságügyi szakértőket

2015. június 26., péntek 11:05

A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara (BISZK) elnöksége úgy döntött, hogy belefog teljes, 1700 fős tagságának minőségi átvilágításába. A kamara tájékoztatása szerint a lépés célja, hogy visszaállítsák a szakértők iránti közbizalmat, amelyet alaposan megtépázott pár ügy az utóbbi időben. A legnagyobb botrány a Rezesova-ügyből lett, de nem az volt az egyetlen, nagy visszhangja volt például a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási perben született szakértői véleménynek is, amely felháborította az egykori gyerekáldozatokat.

A minősítést a tervek szerint két év alatt fogják elvégezni a kamarai szakosztályok vezetői és delegált tagjai, az új tagok pedig a belépésüktől számított három hónapon belül fognak átesni az átvilágításon, amely a személyes adottságokat, a tárgyi feltételeket és a működést magát is érinti.
Figyelni fogják például a szakértők igazolt képzettségét, szakmai gyakorlatát, magatartásuk etikusságát, a munkahelyük informatikai felszereltségét is. Az átvilágítás részeként szúrópróbaszerűen kiemelnek és átnéznek majd néhányat az utóbbi öt év szakvéleményei közül, közölte a BISZK.

Rovatok