Index Vakbarát Hírportál

Népszavazáson lehetne elutasítani a vasárnapi zárva tartást

2015. június 30., kedd 20:30 | aznap frissítve

Úgy tűnik, az MSZP valószínűleg mégis ki tudja harcolni, hogy népszavazás legyen a vasárnapi boltbezárásról.

A szocialisták egyik kérdését - a vasárnap dolgozók 200 százalékos bérpótlékáról - már korábban hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), azonban a fontosabb, a boltbezárásról szóló törvényt megsemmisíteni akaró kérdést még nem. Ez így szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?

Az elmúlt időszakban bevett gyakorlattá vált, hogy a különféle mikropártok a saját kérdéseikkel beelőzték a többieket. Mivel az NVB nem foglalkozhat olyan kérdéssel, amelynek témájában már benyújtottak másik kérdést, és folyamatban van az elbírálása, így egy-egy rosszul megfogalmazott kérdéssel blokkolni lehetett a fontosabb ügyeket hónapokig (a Kúria jogerős döntését is mindig meg kell várni), ami persze mindig kapóra jött a kormánypártnak.

Korábban a vasárnapi zárvatartás témájában Szepessy Zsolt túl általánosan feltett kérdése három hónapig foglalta mások elől a helyet, majd a munkáspárti Thürmer Gyula is beelőzött, az MSZP azonban vitatta a Munkáspárt elnökének elsőségét.

A Kúria ma döntött a korábbi kezdeményezésekről, melyet követően lehetőség nyílt a kérdések ismételt benyújtására. Ezúttal az MSZP volt a leggyorsabb, így reálisan nagyjából egy éves átfutással, de lehetőség nyílik a népszavazásra a szocialisták kérdéséről. Azért tarthat egy évig, amíg valójában kiírnak egy referendumot, mert össze kell még gyűjteni a 200 ezer aláírást, és mindig ki kell várni, amíg egy döntés jogerős lesz.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettesének közleménye szerint a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese személyesen vette át kezdeményezésüket, és egészen biztos, hogy ezúttal valóban ők voltak a leggyorsabbak. 

Rovatok