Index Vakbarát Hírportál

Iskolabotrány Budafokon

2015. július 1., szerda 09:32

A Budai Nagy Antal Gimnázium tanárai, diákjai és most már azok szülei is aktivizálták magukat a gyanús igazgatóválasztás miatt - írja Nol.hu. Az érintettek továbbra is a jelenleg igazgatót, Kissné Prim Beátát szeretnék az intézmény élén látni, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az illetékes tankerület azonban egy másik pályázót hozott ki győztesként. 

Kissné pályázatát a humántárca annak ellenére nem támogatta, hogy nem merültek fel vele szemben szakmai kifogások. A váltás ellenzői szerint Manalovitsné viszont kevésbé alkalmas a feladatra, és csak minisztériumi hátszele miatt kerülhet pozícióba, mivel még az egyetemről ismeri Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárt. Manalovitsné már tavaly is pályázott iskolaigazgatói pozícióra az érdi Gárdonyi Gézában, ekkor nem választották meg.

A szülők nyílt levélben fordultak a kerület Budafok-Tétény polgármesteréhez, Karsay Ferenchez, akitől azt remélik, hogy talán képes jobb belátásra bírni az EMMIT. Szerintük ha megtörténik a váltás, a régi igazgatóval együtt több tanár is elhagyja majd a tantestületet, ami elindíthat egy fluktuációt az iskolában. Ez szerintük az oktatás minőségének rovására menne. „A kerület értékrendjéhez tartozik, hogy az intézményvezetéssel megbízott személyek a véleményező többség támogatását bírják. Olyanra még nem volt precedens, hogy egybehangzó támogatottság ellenére közel 1500 főt kitevő tanár, diák és szülő akaratával ellentétes döntés szülessen” - írják a levélben. 

Ha a polgármester elhárítja magától a felelősséget, akkor a szülők szervezete további lépéseket tervez az ügyben. 

Rovatok