Aki látott már Budapesten mattrészeg angol legény- vagy leánybúcsú-csoportot, nem felejti el: ordítozás, sörlocsolás, korsódobálás, pöcslengetés, mindezt egyentrikókban vagy idióta jelmezekben. Az otthonihoz képest alacsony alkoholárak és a fapados repülőjegyekkel olcsón elérhető, izgalmas nagyváros sok felhőtlen szórakozásra vágyó, de költségérzékeny britet vonz ide.

Az angol irodák alapvetően legénybúcsúkra szakosodott oldalain (pl. itt) a sörbicikli és a kocsmatúra mellett a férfifantázia összes kötelezőnek gondolt kelléke megrendelhető: nők, zabálás, lövészet, limuzin és go-kart, helikopterezés és ejtőernyőzés, valamint ezek szabadon variálható kombinációi.

De vajon mivel lehetne még jobban feldobni egy különleges hétvégét?

Egy váratlan pillanatban hozzá lehet például bilincselni a vőlegényt egy testesebb nőhöz. Ez 105 fontba, 42 ezer forintba kerül (pluszpénzért iszapbirkózni is lehet vele): az elgondolás feltehetően az, hogy az ünnepelt pontos képet kapjon, mire készülhet az esküvő után, a barátai pedig közben nagyokat kacaghatnak rajta.

250 euróért (78 ezer Ft) két nő ad műsort: “egy karcsú és csinos és egy 150 kiló feletti”. Először a vékony lány vetkőzik, majd egy ponton beköti a vőlegény szemét, és a nagydarab lép a helyére. A vőlegény végül persze nagyon meglepődik, a jókedv garantált.

Budapest azonban nem lenne Budapest, ha nem lenne minden, amit valaha kitaláltak, itt is megrendelhető. A pesti éjszaka jelenleg talán legkülönösebb attrakciója, amin feltehetőleg még a kövér nős poénnál is nagyobbakat lehet mulatni, az, amikor a mit sem sejtő ünnepelt váratlanul egy kisemberhez, azaz – közkeletű, de ma már tapintatlannak számító elnevezéssel – egy

törpéhez bilincselve találja magát.

Ez drága mulatság, ami érthető is, hiszen a célra felbérelhető kisemberből kevesebb van, mint kövér nőből: 189 fontba, 85 ezer forintba kerül az első óra, aminek letelte előtt az ünnepelt ha akar, se szabadulhat.

A kisember és a bilincs szimbolikus jelentésrétegeire csak tippelni lehet. Előbbi talán a feleséget, esetleg a születendő gyerekeket jelképezi, a bilincs meg a rabságot. És könnyen lehet, hogy amikor az ember a vinnyogva röhögő cimborák kíséretében egy kisemberhez lakatolva rója a pesti éjszakát, még a haveri körben kötelezően lenézett házasság is vonzó perspektívának tűnik.

Egyes angolszász országokban a törpehajítás (midget-tossing) máig népszerű kocsmai mulatságnak számít, így nem túl meglepő, hogy a kisemberek és óriások különleges alkalmakra való felbérelése nem számít rendkívülinek. Némi online kereséssel az is gyorsan kiderül, hogy a világ tele van bértörpés bulikkal.

A kisemberes szolgáltatás pár hónapja már itthon is elérhető.

Az egyik, magyar vonatkozású brit oldalon ez a figyelmeztetés is szerepel:

Ne feledje: nem tárgyat, hanem egy EMBERI LÉNYT bérel fel. Ezzel a csoport összes tagja legyen tisztában. Helytelen bánásmód, bántalmazás esetén az előadó PÉNZVISSZATÉRÍTÉS NÉLKÜL azonnal távozik (kiemelések az angol eredetiben).

A figyelmeztetés megnyugtatónak tűnik, de valójában inkább riasztó: mi történhetett korábban, hogy erre bárkit figyelmeztetni kell? És mégis ki hajlandó magát olyan, nem teljesen józan emberekhez bilincselni, akik maguktól nem biztos, hogy tudják, hogy egy ember nem tárgy?

Egy hasonló oldalon értékeléseket is lehet olvasni. A többség prímán mulatott. Volt aki jól szórakozott, de kegyetlennek érezte a dolgot és bűntudata volt (hogy a vőlegény vagy a kisember miatt, azt nem részletezte). Másnak tíz percig volt vicces, utána unta. És akadt, aki szerint elég jó volt, de a maximális ötből mégis levont másfél csillagot, mert

a törpének fájt a térde, nem bírt sokat menni, és a hátunkon kellett cipelnünk egyik bárból a másikba.

De hogyan éli meg egy genetikai rendellenességgel élő ember, ha valakik azért fizetnek neki, hogy egy barátjukat kinevethessék, amikor kényszerűségből egy órát hozzá bilincselve kell eltöltenie?

Nem nagyon megalázó ez?

Amikor elértem a budapesti legénybúcsúkra felbérelhető kisembert, kiderült, hogy amit én gondolok egy ilyen helyzetről, annak köze nincs ahhoz, amit ő.

A lényegében egész életét mások szórakoztatásával töltő cirkuszi artista-bohóc Hrisafis Gábor számára a legénybúcsúk nem jelentenek különösebb kihívást: inkább jól fizető, komolytalan hakniként tekint rájuk.

”Ebben önmagában számomra semmi megalázó nincs. Persze, van, amivel meg lehet bántani, de ez egyáltalán nem az – mondta a telefonba. – Ha egy átlagos pasit bérelsz fel, abban nincs semmi kunszt.

De egy kisember, az azért mégis valami

– válaszolta, hogy szerinte miért vonzó a szolgáltatás. Mint mondja, nem is azt szokta megkapni, hogy hagyja, hogy megalázzák, hanem inkább hogy visszaél azzal, hogy kicsi.

Hrisafis 44 éves, családos ember. A Magyar Nemzet 2012-es portéjában elolvasható, hogy óvodás korában derült ki, hogy achondropláziás. Mutatványosként Guiness-rekorder: ő tud tótágast állni a leggyorsabban száguldó kisteherautó platóján (az egyéni csúcsa 130 km/óra). Felemel 110 kilót, kamiont vezet. És évekig dolgozott Amerikában egy nagy utazó társulattal, ahol megtanult angolul.

„Ez egy rendes, erős bilincs,

nálam van a kulcsa, én tudom csak levenni. Általában akkor teszem fel, amikor az ünnepelt a pultnál áll, és másra figyel. Azt szoktam mondani, hogy

mostantól én leszek a párod, egész este, és holnap egész nap. Persze tudni kell a határt, de az alap az, hogy csak egy óra után veszem le.

Hrisafis a nagyobb hatás kedvéért eleinte rendőr- vagy krampuszjelmezt húzott, de egy ideje már inkább hétköznapi ruhában megy: „a lényeg úgyis a szituáció, a meglepetés”.

Szerinte az ünnepelt az első sokk után általában jó arcot vág, de van, aki megijed, És olyan is, hogy eldurvul a helyzet.

Van egy határ. Volt, amikor a barátai azt akarták, hogy adjak egy gyomrost a már meglehetősen részeg vőlegénynek. Mondtam, hogy nem, ennek semmi értelme.

Tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket. Ha nem tudod, akkor elveszíted a kontrollt, és hát tényleg van olyan, aki azt hiszi, itt azt csinálhat amit akar”.

Női ünnepelthez még csak egyszer bilincselték. És egyszer fordult elő az is, hogy helyettesítették, mert épp nem ért rá. De mint mondja, más kisember nemigen tudja tartani a lépést az utcán az angolokkal.

Volt, aki látta, amikor Hrisafist az egyik szórakozóhelyen

megpróbálták ezzel-azzal leönteni, és rángatták.

Ő azt mondta, sosem hagyja, hogy durva vagy megalázó helyzetbe hozzák: odáig nem szabad eljutni, de ehhez szerinte emberismeret, és szükség esetén erélyes fellépés is kell. Ha mégsem sikerül lecsillapítani a társaságot, akkor leveszi a bilincset, és lelép. A pénz nem jár vissza.

Általában kocsmatúrák kísérőattrakciójának bérlik ki. A cél ilyenkor az, hogy a szintén a társasággal tartó hostesslányokkal együttműködve megtalálják az egyensúlyt: a vendégek minél több helyen minél többet igyanak, jól érezzék magukat, de a helyzet mégse durvuljon el. Nem mindig sikerül. De olyan is van, aki végül befizet még egy órára, hogy beszélgessen vele.

(Címlapkép illusztráció: szarvas / Index)