Index Vakbarát Hírportál

Halotti tornára hív az Oktatói Hálózat

2015. július 5., vasárnap 15:06

A Kossuth térre hirdetett Halotti tornát vasárnap este héttől az Oktatói Hálózat és az Veszélyben Vannak az Egyetemeink Csoport.  

„A parlament holnap, 2015. július 6-án minden valószínűség szerint elfogadja a felsőoktatás újabb átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot. Ennek közvetlen következménye egyrészt a miniszter által kinevezett konzisztóriumok létrehozása, ezzel a már így is jelentősen megnyirbált felsőoktatási autonómia további, szinte teljes korlátozása, másrészt az évek óta tartó forráskivonás megkönnyítése lesz” – írták.

Legutóbb július elején a magyar felsőoktatás dolgozóiihoz szóló levélben összegezték véleményüket. A két szervezet most

óriásplakátokkal és futballmeccsel

készül bemutatni, mi várható a felsőoktatás egésze számára.

„Plakátjaink, melyekkel nemcsak a magyar társadalomnak, hanem a jogalkotónak is üzenünk, már reggel óta a Kossuth téren vannak, vasárnap este 19.00-kor pedig megkezdjük rendezvényünket: beszédekkel és performansszal várunk mindenkit.” 

A kormánytagoknak öltözött válogatott és az egyetemek focicsapata fog összecsapni egymással

– emelték ki.

Mi leszünk a fal

Közben a MigSzol Csoport július 14-ére hirdetett Ha elmentek a falig, mi leszünk a fal! címmel tüntetést. „A magyar kormány nagyon erős a fal építésben, újabb és újabb falakat emel a társadalom különböző rétegei között, harcol és vaktában lövészárkokból lövöldözik. Lerombolja a hidakat a társadalom és a politika, az oktatás és a felemelkedés között” – írták.

„Kezdeményezésünkhöz számos menekültüggyel és szociális kérdésekkel foglalkozó civil szervezet csatlakozott. Követelni fogjuk a falról szóló határozat visszavonását és hogy ne nyilvánítsák biztonságos harmadik országgá Szerbiát.″

A fal építési költsége a tervezési fázisban annyiba kerül, mint a magyar állam 11 évi menekültügyi költségvetése, a jelenlegi számok alapján.

– tették hozzá. Az esemény meghívója itt olvasható. Az esemény leírása szerint a Menedék Egyesület, az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szubjektív Értekek Alapitvány, a Cordelia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért, a Krétakör, a TASZ, a Közmunkás Mozgalom, az Artemisszió Alapitvány és a A Város Mindenkié is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Rovatok