Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán 11 órakor tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy holnaptól elindul a kormány legújabb kommunikációs kampánya. A nettó 600 millió forintosra tervezett kampányban óriásplakátokon, újságokban, rádióban, televízióban hirdetik majd, hogy a kormányzati reformok működnek.
Kovács a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kampány célja, hogy minden magyar emberben tudatosuljon, hogy a kormány 2010 óta hozott döntései sikeresek voltak. Hogy látványos eredményeket értek el azzal, hogy nem az EU és a nemzetközi pénzintézetek megszorításpárti politikáját követték, hanem saját úton jártak. A szóvivő szerint fontos látni, hogy a kormány nem csak a 2010-es pénzügyi helyzetet oldotta meg, de egy növekedő pályára állította az országot: 2010 óta több mint 10%-kal nőtt a gazdaság, mondta például Kovács.
Elmondása szerint a kormány úgy gondolja, hogy szükség van egy olyan tájékoztató kampányra, amely részleteiben is tárgyalja ezeket a reformokat, illetve a most elfogadott jövő évi költségvetést érintő legújabb lehetőségeket. Példaként említette a családok otthonteremtési kedvezményét, illetve az életpályamodelleket. A kampány a napokban elindul, és a tervek szerint szeptember 30-ig tart majd.
Kovács szerint a kampányra már csak azért is szükség van, hogy tudatosuljon mindenkiben, hogy Magyarország nagy sikereket ért el, és ez a görögországi események tükrében különösen fontos. Elég csak arra gondolni szerinte, hogy néhány éve még egy lapon emlegettek minket Görögországgal, most pedig a magyar gazdaság növekszik, a görögök pedig csődközelben vannak.
A kérdésre, hogy ezek az üzenetek is olyan világoskék háttérrel készülnek majd, mint a bevándorlásellenes-kampány plakátjai, Kovács nem válaszolt.