Index Vakbarát Hírportál

Nagyfán állandó befogadóállomás lehet

2015. július 8., szerda 13:54

A Délmagyar.hu információi szerint a Csongrád megyei Nagyfán állandó befogadóállomást alakítanak ki a 2013-ban megnyitott, pár hónap múlva bezárt, idén januárban újra megnyitott ideiglenes barakk-menekülttáborból.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a lap kérdésére csak annyit közölt, a kérdésben még nem született döntés, ám az értesülést nem cáfolták.

A Nagyfa közelében lévő Algyőn idegenkedve fogadták az ideiglenes tábort is, épp a migránsok megjelenésétől tartó lakók miatt zárt be a objektum 2013 őszén. A rendkívüli migrációs problémák miatt azonban idén ismét megnyitották a 300 fő befogadására alkalmas nyitott tábort. (Többek között az itt készült beszélgetések kerültek be az Amnesty International hétfőn ismertetett jelentésébe, amely a menekülőkkel szembeni szerbiai, macedóniai és magyarországi jogsértésekről szólt.)

Az intézmény szabadon elhagyható, a ki- és belépést csupán regisztrálják. A határsértők azonban itt jelenleg csupán néhány napot tartózkodhatnak, innen kerülnek el az állandó befogadóállomásokra: Debrecenbe, Bicskére vagy Vámosszabadiba.

Többnyire azonban nem jelennek meg a menekültstátuszra beadott kérelem elbírálásáig otthont adó állandó táborokba, hanem tovább mennek eredeti úticéljuk felé, döntően Németországba.

Ezután viszont a menedékkérők Nagyfán várhatják meg a hivatalosan legfeljebb 90 napig tartó eljárás végét.

Az algyői polgármester szerint sajnálatos, hogy a BÁH állandó állomást tervez Nagyfán. Molnár Áron szerint az elmúlt fél évben azért nem jelentek meg a migránsok a nagyközségben, mert csak néhány napot tartózkodtak az ideiglenes állomáson. Ha állandó lesz az állomás minden bizonnyal Algyőn is megjelennek a menekültek. "Amennyiben ez bekövetkezik, ismét lakossági fórumot hívok össze" – közölte a polgármester.

Rovatok