A mai Pride-ról szóló beszámolónkban tudósítónk dicsérte a BRFK által nyújtott rendőri biztosítást. A rendezvény végén ugyanakkor jelentkezett az Indexnél egy résztvevő, akinek a 18-as villamoson és utána szerzett kellemetlen élménye némileg árnyalja ezt a pozitív képet.
Turay Balázs a társaságával a rendezvény után, a zsúfolásig tömött 18-as villamoson utazott, mellette közvetlenül ("10 és 15 centire") két rendőrrel. Ekkor szállt fel két férfi, majd az egyik azonnal belekötött:
Mit nézel, köcsög? Ne nézzél, mert szájba baszlak!
Turay szerint annyira meglepte, hogy nyilvánvalóan a rendőrök füle hallatára ennyire durván provokálják, hogy azt válaszolta:
Oké, üss meg!
Az egyik rendőr erre Turay elmondása szerint közölte, hogy mindkét társaságot eljárás alá vonja. Amikor azonban mind leszálltak, a rendőr azt mondta, hogy azt nem hallotta, amit Turaynak mondtak, csak azt, amit ő válaszolt. És hogy valójában ő provokálta a két felszálló férfit.
Turay teljesen kizártnak tartja, hogy a rendőrök ne hallották volna a teljes párbeszédet, az pedig eléggé felháborította, hogy a rendőr szerinte e ponton még ki is nevette. Közölte a rendőrrel, hogy nem szerencsés, ha intézkedés közben kinevet valakit, mire a rendőr visszakérdezett, hogy honnan tudja, hogy rajta nevet.
Megjelent a rendőrök felettese, egy őrnagy, aki elmondta, hogy a kollégái arról tájékoztatták, hogy Turay provokálta az urakat. Az "urak" a leszállítás után is mindvégig a rendőrök mögött álltak, és oda-odaszóltak neki, hogy "szájba baszlak", "kiverem a fogad".
Turay szerint a rendőrök nem figyelmeztették őket, hogy ezt hagyják abba, hanem hagyták a helyzetet eszkalálódni. Végül a rendőrök a két köcsögöző férfit elengedték, Turay adatait pedig felírták.
Update!
A BRFK késő esti válasza szerint a rendőrök 2015. július 11-én este fél 8 előtt intézkedtek a 18-as villamoson a Déli pályaudvari megállónál.
Az intézkedő rendőrök a szóváltásba keveredett valamennyi személyt a helyszínen igazoltatták. Az igazoltatást követően minden érintett részére a szükséges felvilágosítást megadták, tájékoztatták őket a jogaikról. A járőrök olyan jogsértést amely hivatalból indítandó eljárást vonna maga után, nem tapasztaltak.