Index Vakbarát Hírportál

Csütörtökön jönnek az új Kétfarkú-plakátok

2015. július 13., hétfő 18:25

A Vastagbőr és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nyilvánosságra hozta azt az elszámolást, amiből a két szervezet a kormány bevándorlóellenes kampányára válaszoló plakátkampányt finanszírozta. 

Az elszámolásból kiderül többek között, hogy

33.344.282 forint

érkezett meg a számlájukra, amiből

A maradék pénzből - ahogy azt eredetileg is tervezték - újabb óriásplakátok készülnek, amik csütörtökön kerülnek ki az utcákra. A Kétfarkú Kutya Párt elnöke nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az új plakátok között lehet, hogy lesz olyan is, ami a kormány újabb, 600 millió forintba kerülő, család- és adópolitikai reformjait bemutató kampányát figurázza majd ki.

Lehet, hogy majd mi is bemutatjuk pártunk eredményeit óriásplakáton, köztük az épülő űrállomásokat, a Szeged mellett megépült hegyet, a kisebb gravitációt, az örök életet, vagy a jamaikai puli-exportot

- mondta Kovács Gergő a Nol.hu-nak.

A két szervezet az elszámolás mellé röviden válaszolt arra a jobboldali fórumokon felmerülő kérdésre, hogy a plakáthelyeket miért pont a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimonttól vásárolták meg.

A Publimonton kívül a Fidesz-kedvenc Garancsi-féle ESMA, és a JCDecaux rendelkezik annyi, és olyan jó helyeken lévő óriásplakátfelülettel, ahol érdemes elindítani egy ilyen és ekkora kampányt, mint a mienk. Garancsinak nyilván nem akartuk odaadni a pénzeteket, meg valószínűleg ki se rakta volna a plakátjainkat, a JCDecaux meg kb örül, hogy még egyáltalán működhet Magyarországon, nem akarnak beszólogatni a kormánynak. Mikor árajánlatot kértünk tőlük BKV-megállókban található citylightokra, akkor ennyit írtak vissza: “nem szeretnénk részt venni ebben a kampányban”. Szóval maradt a Publimont.

Rovatok