Index Vakbarát Hírportál

Egy nap alatt kivizsgálták Simon Miklós végkielégítését

2015. július 14., kedd 20:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal nem találta törvénysértőnek a nyírbogáti önkormányzat döntését, amellyel végkielégítést és szabadságmegváltást szavazott meg a települést 2001 és 2014 között vezető Simon Miklósnak.

A Bors hétfőn írt arról, hogy a Nyírbogátot 2001 és 2014 között vezető, 1998-tól kisgazda, majd fideszes országgyűlési képviselőként is tevékenykedő Simon Miklós öthavi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, ki nem vett szabadsága után pedig bruttó 2 millió 147 ezer forintot kapott felesége, a 2014 őszén a település polgármesterévé megválasztott Simonné Rizsák Ildikó (Fidesz) indítványára. A juttatást megszavazták az önkormányzati képviselők.

A kormányhivatal vezetője, Kozma Péter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a hivatal tavaly nem élt törvénysértés megszüntetésére irányuló felhívással a nyírbogáti önkormányzat által meghozott határozatok ügyében.

Az ellenzék az "elmutyizott" milliók visszaadására szólította fel Simont, ő viszont azt mondta, "politikai hisztériakeltés" folyik ebben az ügyben, hiszen a végkielégítést jogszerűen fizették ki neki. A hivatalba lépő polgármesternek az új ciklus elkezdéskor kötelessége a munkaügyi folyamatokat lezárattatni, és ez akkor is kötelessége, ha éppen a férjéről van szó - mondta Simon Miklós, hozzátéve, az őt és feleségét ért rágalmak miatt eljárást indít.

Rovatok