A magyarországi segélyezés tavaszi átalakulásakor a helyi önkormányzatok szabad kezet kaptak eldönteni, segítenek-e valahogy azoknak az embereknek, akiknek súlyos gondot okoz a rezsi kifizetése, vagy már adósságot is halmoztak fel emiatt. Március óta segíteni nem kötelező: minden az önkormányzatok forrásain, jóindulatán és hozzáértésén múlik. A lakhatási kérdésekkel foglalkozó Habitat for Humanity 31 önkormányzat példáján megnézte, hova vezetett mindez. Beigazolódott, amitől tartottak: a legszegényebbek rosszabbul jártak.
3177 magyarországi önkormányzat kapott egy nagy feladatot a tél végén: új segélyrendeletet kellett hozniuk, hogy a maguk oldaláról készen álljanak a március 1-től teljesen átalakuló segélyezési rendszer működtetésére. Az állam részéről megszűntek egyes, addig központi kritériumok szerint járó segélyfajták, és százezrek váltak kiszolgáltatottá azáltal, az önkormányzatok kezébe került a döntés: akarják-e a régi segélyeket vagy helyettük valami hasonlót adni továbbra is, ha igen, kit tekintenek rászorulónak, és mennyi pénzt tudnak, akarnak erre szánni.
A Habitat for Humanity 31 önkormányzat példáján megnézte, mi sült ki ebből. A lakhatási kérdésekkel foglalkozó szervezet két segélyfajtára koncentrált csak: az úgynevezett lakásfenntartási támogatásra (LFT) és az adósságkezelési szolgáltatásra.
Az LFT volt az utolsó jelentős, szociálisan célzott lakhatási támogatás márciusig, írja a tanulmányában Kováts Bence, a Habitat munkatársa. Ennél a segélyfajtájánál az volt a cél, hogy a rászorulók könnyebben boldoguljanak a rendszeres, lakhatással kapcsolatos kiadásokkal: a rezsivel, a lakáshitellel, a lakbérrel vagy épp a tüzelővel, és ne kerüljenek utcára nem fizetés miatt.
Az utolsó, 2013-as adatok szerint évente 450 ezren kaptak LFT-t, átlag 3870 forintot havonta. Az összeget egy központi képlet alapján számolták: minél kisebb volt jövedelem, és minél népesebb háztartás, annál több pénz járt. Az esetek 61 százalékában nem készpénzről volt szó, hanem természetbeni támogatásról, mondjuk tüzelőről, vagy eleve a közmű-szolgáltatóknak utaltak. Az LFT összesen évi 21 milliárd forintot vitt el, a 90 százalékát a központi költségvetés állta, a maradék 10 százalékot az önkormányzatok.
Az adósságkezelési szolgáltatás is ilyen finanszírozásban működött, amíg működött. Ez a segélyfajta kifejezetten azoknak volt kitalálva, akik elmaradtak a lakásfenntartási kiadásaik fizetésével, például rezsitartozásuk halmozódott fel. 50 és 400 ezer forint közötti tartozás törlesztéséhez lehetett ilyen segítséget igényelni, maximum az adósság háromnegyedének az erejéig. Márciusig a a 40 ezresnél nagyobb városokban volt csak muszáj adósságkezelést működtetni, de azért nem csak ott adták, ahol kötelező volt. A támogatottak ötöde a 20 ezresnél kisebb településekről került ki. Adósságkezelési támogatást évi 10 463-an kapták, háztartásonként évente átlagosan 107 ezer forintot.
Amikor átalakult a segélyezési rendszer, a szociális államtitkárság azzal érvelt, hogy a települések választott vezetői ismerik leginkább a rászorulók nehézségeit, speciális igényeit, így ők tudják a legjobban eldönteni, milyen segélyekre van szükség. A kormány szerint a pénzhiány sem jelenthet fenyegetést a segélyre szorulókra, mert az önkormányzatok az adóbevételeikből ki tudják gazdálkodni a segélyezést, akik pedig nem, azok pályázhatnak egy szeletre a 30 milliárd forintos kompenzációs keretből.
A tanulmány Hódmezővásárhelyet nevezi meg az egyik olyan önkormányzatként, amelyik semmilyen lakhatási támogatást nem nyújt már március óta, és az adósságkezelési támogatást is beszüntette. A hiány még tavasszal feltűnt nekünk is, meg is kerestük az önkormányzatot kérdéseinkkel. Márciusban a hódmezővásárhelyi önkormányzattól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a változás nem jelenti azt, hogy március elejétől nem kaphatnak a hódmezővásárhelyiek lakásfenntartási-, illetve adósságkezelési támogatást. Szerintük csak arról van szó, hogy a város új rendelete "nem címkézi fel külön" a támogatási formákat, rendkívüli települési támogatás címén továbbra is kérhető a régi címeken megszokott segítség, az új rendelet "nem szorítja korlátok közé a támogatás formáját és összegét sem". Az önkormányzat azt írta: már a március 6-i közgyűlésen is megítéltek ilyet olyan kérelmezőknek, akik a korábbi lakásfenntartási kérelemmel fordultak a testülethez.
„Mi rendeleteket vizsgáltunk, nem gyakorlatokat” - jegyezte meg a Habitat-tanulmány szerzője a hódmezővásárhelyi érveléssel kapcsolatban az Indexnek. Szerinte egyébként a hódmezővásárhelyi rendkívüli támogatás több okból sem nevezhető lakhatásinak. Például azért nem, mert nincs a rendeletben külön nevesítve, hogy ilyen célra is lehet folyósítani, másrészt elsősorban természetbeni támogatásról van szó, de a közműszolgáltatókat sem nevezik meg benne.
A Habitat véletlenszerűen választotta ki a tanulmányában vizsgált 31 önkormányzatot, de próbáltak azért súlyozni településnagyság és régió alapján. Ezek lettek a legfontosabb eredmények:
A tanulmány szerzője a legveszélyesebbnek azt tartja, hogy az önkormányzatok olyan szubjektív támogatási feltételeket alakítanak ki, amelyek kiszolgáltatják a legszegényebbeket a helyi döntéshozók, hatalmasok akaratának, zaklatásnak, önkényeskedésnek adnak teret. Kováts Bence szerint attól is tartani lehet, hogy az önkormányzatok belekezdenek majd egy lefelé tartó versenybe: szándékosan olyan kedvezőtlen segélyezési rendszert alakítva ki, hogy elriasszák, illetve költözésre kényszerítsék a leghátrányosabb helyzetű, rászoruló embereket. Ilyesmire lehetett példát látni nemrég Borsodban, amikor helyi önkormányzatok egymás után kezdtek törvénysértő rendeleteket hozni a miskolci nyomorteleplakók kiszorítására.
A Habitat-tanulmány végkövetkeztetése, hogy újra központi költségvetésből finanszírozott, egységes lakhatási támogatásra és adósságkezelésre volna szükség, és mindezt egy átfogó adósságrendezési programnak kellene kísérnie.
A tanulmány keddi sajtóbemutatóján Somogyi Eszter lakhatási szakértő, a Városkutatás Kft. munkatársa arról beszélt, hogy a lakástámogatások visszaesése a telepfelszámolási programokkal is ütközik, hiszen nincs válasz arra: hogyan tudnák a jobb lakásba költöző egykori teleplakók egyszer csak kifizetni egyedül a megnőtt rezsikiadásaikat.
Berki Judit szociálpolitikus, a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségétől azt mondta: a segélyrendszer 2014 novemberében bejelentett átalakítása „bombaszerűen”, váratlanul csapott le a szakmára, és ami szerinte a legijesztőbb, az az a kép, ami az új rendeletekből kirajzolódik, miszerint „vannak érdemes szegények és érdemtelen szegények”.
Oda jutottunk el, amitől félni lehetett
- mondta Bényei Zoltán lakásügyi tanácsadó, aki szerint a Habitat tanulmánya nagyon súlyos jövőképet vet fel a lakhatási szegénységgel kapcsolatban.