Index Vakbarát Hírportál

Lefejezik a fél államigazgatást Simicska miatt

2015. július 16., csütörtök 06:27

Az e heti Figyelő arról ír, hogy melyik Simicska-közeli emberek fognak eltűnni az államigazgatásból. Azt már múlt hét óta tudni lehetett, hogy Vida Ildikót eltávolítják a NAV éléről. De más magas pozícióban lévő simicskisták is maradtak, rájuk alighanem mind elbocsátás vár.

A Figyelő e heti számában összegyűjtötte, kiket küldtek már el az államigazgatásból Simicska Lajoshoz való kötődésük miatt, és kik azok, akik még mindig a posztjukon vannak.

Vida Ildikó NAV-elnök hiába élte túl a kitiltási botrányt, most úgy tűnik, elküldik az adóhatóságtól. Vida 2002-től 2010-ig az oligarcha tulajdonában lévő Mahir Zrt. alkalmazásában dolgozott jogtanácsosként – szóval várható volt, hogy előbb-utóbb eléri őt is Orbán tisztogatása. Egy adózási reformcsomaggal fognak megszabadulni tőle, Lázár úgy beszélt erről egy Kormányinfón, hogy nem személyi kérdésekről van szó, hiszen az egész rendszert új alapokra helyezik.

Mindig a legjobbak mennek el

Nem volt szerencséje Szentpétery Kálmánnak, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójának sem. Ő is egy Simicska érdekeltségéhez tartozónak mondott cég, a BÁV vezetőségéből került állami pozícióba. Ezenkívül az sem tetszett a kormánynak, hogy a Szerencsejáték Zrt. a Simicskához tartozó Hung-Ister Zrt.-vel készítette a lottóreklámokat.

A Figyelő szerint Simicskának egyetlen forint közpénzt sem akar adni a kormányzat. Szentpétery irányítása alatt rekordokat döntött az állami szerencsejátékokból befolyó bevétel, de ez sem menthette meg őt. Egy korábbi fideszes képviselő, Braun Márton ül az elnöki székbe.

Szintén Simicska emberének mondják Németh Lászlónét, korábbi nemzeti fejlesztési minisztert, jelenlegi államtitkárt – hogy közeli viszonyban vannak, ő maga sem tagadta soha. Az ő jövőjéről nem ír a hetilap. Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója is munkakapcsolatban volt korábban a jelenlegi Közgép-vezér Németh Miklóssal, és a korábbi Közgép-igazgató Schváb Zoltánnal. A Figyelő azonban úgy értesült, hogy Orbán Viktor személyesen döntött a sorsáról, egyelőre megtartja őt a pozíciójában, mivel elégedett a munkájával.

Az állami energetikai cégeknél durvult el teljesen a simicskátlanítás,

úgy szórják a nem megbízhatónak tartott embereket, mintha nem lenne holnap.

Távozott már:

De sok pletyka szól a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójának, Hamvas Istvánnak a közeljövőben történő távozásáról is. A Figyelő információi szerint ebben az ügyben személyesen Lázár János járt el.

Az a bizonyos adóreform

A Figyelő egy másik cikkében ír Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó és pénzügyi államtitkárának távozásáról is, ő állítólag önként távozik a magánszektorba, piaci ambíciói vannak, de adófronton több változás is jöhet. Az új irányról egy augusztusi, kibővített kormányülésen döntenek, amelyen ott lesz a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Költségvetési Tanács vezetője is. Itt biztosan szó lesz az adózási, adóbehajtási rendszerek átalakításáról, mert azzal komoly problémái vannak a kormányzat legmagasabb szintű embereinek is.

Orbán Gábor utódjaként több név is felmerült, de ezek közül egyik sem igazán esélyes. Lehetséges jelöltként felmerült Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára is. A Figyelő ugyancsak hallotta a nevét a NAV-elnökséggel kapcsolatban. Ha ő kapná ezt a posztot, akkor vissza kéne adnia a mandátumát, és új, időközi választást kellene kiírni, amitől tartanak a Fideszben.

A legutóbbi három időközit mind elbukta a kormánypárt, a parlamenti kétharmaddal együtt: Újpesten az MSZP, Veszprémben az függetlenként indult, de PM–Együtt–DK–MSZP–Liberálisok logókkal kampányoló Kész Zoltán nyert, Tapolcán pedig a Jobbik, ezért nem tudni, hogy bevállalnának-e egy újabb választást.

Rovatok