Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődött a közmunkások kendereztetése

2015. július 18., szombat 08:04

Kender termesztésébe fogtak a közfoglalkoztatási program keretében Vésztőn, Dévaványán, Orosházán, Gerendáson és Gyomaendrődön, összesen 18,9 hektáron, írja az MTI. A megyei kormánymegbízott szerint az idén az az elsődleges cél, hogy elegendő vetőmagot állítsanak elő.

Az öt településen összesen 101 közfoglalkoztatottnak jut munka a kendertermesztésben. Vésztőn a magtermelésen túl 30 közfoglalkoztatott biotéglát készít majd a növényből Magyarországon eddig nem használt technológiával, Dévaványán pedig biobrikettet fognak előállítani a másra fel nem használható részekből, amellyel az önkormányzati intézmények téli fűtéséhez járulnak hozzá.

Molnár Sándor, Vésztő polgármestere reményét fejezte ki, hogy a jövőben egy feldolgozóüzemet tudnak létesíteni.

A dél-alföldi régióban egykor nagy hagyománya volt a kendertermesztésnek, 1962-ben 23 ezer hektárral a harmadik legnagyobb területen termesztett ipari növény volt a cukorrépa és a napraforgó után; mostanra azonban az ipari célú termesztés leállt.

A kender nagy múltú ipari növény, gyorsan nő, terméshozama jó. Sokoldalúan felhasználható, a kötéltől az étkezési olajig mintegy huszonötezer féle terméket lehet előállítani belőle.

Rovatok