Index Vakbarát Hírportál

Betörőt küldött a saját apjához

2015. július 20., hétfő 08:21

Szombaton jelentkezett egy makói férfi a rendőrségen azzal, hogy betörtek hozzá. Az ablakon keresztül jutottak be a házába, elvittek faliórákat, festményeket, szobrokat és gyertyatartókat. A zsákmányt az udvaron álló Mercedes Sprinterbe pakoltak, és azzal menekültek el.

A police.hu híre szerint a makói nyomozók néhány órán belül rájöttek, hogy a betöréssel a 21 éves B. Antal gyanúsítható. A férfi beismerő vallomást is tett, és elmondta azt is, hogy a meglopott ember fia, a 25 éves S. Tibor javasolta, hogy az apjához törjenek be.

A rendőrök lefoglalták a lopott holmit Szegeden, és lopás miatt mindkét fiatal férfi ellen eljárást indítottak.

Rovatok