Index Vakbarát Hírportál

Visszautasította a DK adományait a migránssegítő szervezet

2015. július 20., hétfő 16:04

Visszautasította a MigSzol migránssegítő csoport a Demokratikus Koalíció bevándorlóknak szánt higiéniai-, ruha- és élelmiszer-adományait - számolt be a Délmagyar.hu.

A Demokratikus Koalíció 15-20 politikusa érkezett Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből hétfőn a szegedi nagyállomásra: sajtótájékoztatót tartottak arról, hogy higiéniai-, ruha- és élelmiszer-adományokkal támogatják a MigSzol migránssegítő szervezet szegedi csoportjának munkáját.

A DK adományait magánemberek támogatásából, valamint a kormány migrációval kapcsolatos konzultációs íveinek összegyűjtése és papírhulladékként történt értékesítése révén befolyt összegből vásárolta. A MigSzol a pártpropagandától való elhatárolódásra hivatkozva visszautasította a DK adományait.

Szalai Balázs, a migránssegítő csoport egyik szegedi főszervezője azt mondta: a MigSzol nem szeretné, hogy a politika rátelepedjen a tevékenységükre, ezért utasította vissza a DK adományait. "Ha a párttagok magánemberként, a sajtó bevonása nélkül hozták volna ajándékaikat, örömmel fogadta volna a szervezet" - mondta.

A DK emberei természetesen tagadták, hogy propagandacéllal érkeztek volna. "Mélységesen sajnálom, hogy nem fogadják el a segítségünket" – fogalmazott Nagy-Huszein Tibor, a DK alelnöke.

A Szalai Balázzsal folytatott heves vita után a politikusok saját kezűleg osztották szét adományaikat a menekültek között.

Rovatok