Index Vakbarát Hírportál

Látta már az ország legocsmányabb vasútállomását? Megmutatjuk!

2015. július 21., kedd 12:04

Ez nem egy elhagyott határátkelő a magyar-román határon, nem is egy omladozó tanya, ez Balatonfőkajár hivatalos vasútállomása, ahol a vonatra várakozni kell. Figyeljék meg az épület mellett elhelyezkedő, frissen festett piros padot, ennek még lesz jelentősége!

Az állomásra egyébként már eljutni is nehéz, csak egy földút vezet oda a szántóföldeken keresztül, elég sokat kell gyalogolni a faluból. Még rosszabb helyzetben van, aki éppen Balatonfőkajárra érkezik, hiszen a puszta közepén azt sem tudja, merre induljon, tábla ugyanis sehol. Mondjuk hülyeség is turistákra számítani itt a Balaton mellett, ez tény. Meg az is hülye, aki vonattal utazik bárhova is.

Az árnyékba behúzódva így lehet várakozni a vonatra. Az állomás környéke egyébként volt sokkal rosszabb állapotban is, most például le van kaszálva a fű, és a menetrend sem a lámpaoszlopra van felcelluxozva, mint tavaly, hanem egy külön táblára. Szóval van fejlődés.

Ez a fiú jó régóta vár a vonatra, kicsit hamarabb jött, nehogy lekésse, de a vonat késik, így fél órája várakozik a 36 fokban. Persze le is ülhetne a kis piros padocskára, amiről beszéltük, ez esetben azonban fél óra alatt valószínűleg kisülne az agya, a pad környékén ugyanis semmi árnyék nincs. Ősszel megázna, télen meg odafagyna. A tavaszi szellőben valószínűleg kifejezetten kellemes lehet a piros padon üldögélni, csak sajnos a padot stratégiailag pont az ocsmány épülettel szemben helyezték el. Filozófiai indíttatásból nyilván, hogy emlékeztessék az utazót arra, hogy minden múlandó.

Idős embereknek kész öröm itt várni a vonatot, de gyerekekkel sem utolsó, hiszen azok még be is mennek az épületbe, mert kíváncsiak. És akkor találnak ott elhagyott férfi alsógatyákat, meg emberi ürüléket, vagy fejükre esik egy cserép.

Ez volt hajdan a jegykiadó ablak, mostanra már a villanykapcsolót is ellopták, az üvegeket kitörték.

Ilyen gyönyörű ez a hely. Kortárs galéria egyben.

Balatonfőkajár-felső egyébként nem egy huszadrangú állomás, a Tapolca-Budapest vonalon fekszik, naponta közel harminc vonat áll meg ezen az állomáson, köztük a Tapolcára, Budapestre, Záhonyra, Szombathelyre tartó gyorsvonatok. Ráadásul egy idegenforgalmilag jelentős vonalon fekszik: aki Balatonra jön, az ezt látja a vonatból. Balatonfőkajár polgármesterének talán az lehet a célja, hogy soha, senki ne tegye be a lábát a faluba. Az épület már öt éve is körbe volt kerítve, mert életveszélyes. Azóta még rosszabb állapotban van, a szalagot azonban mégis elvették.

Hát ilyen egy vasútállomás Magyarországon, a Balaton közelségében. Ahogyan az lenni szokott, a MÁV meg az önkormányzat egymásra mutogat, hogy kinek a dolga lenne ezt megcsinálni. De valószínűleg nem kell már sokat várni, majdcsak ráomlik valakire az épület.

Ha látott még ennél is ocsmányabb magyar állomást, fotózza le és küldje el nekünk!

Rovatok