Index Vakbarát Hírportál

Nem Áder repült a legtöbbet magángéppel

2015. július 24., péntek 11:20

Elég nagy volt turbulenciája, amikor a Bors nyilvánosságra hozta Áder János négy tavaszi útjának költségeit, mivel kiderült, hogy a köztársasági elnök négyből kétszer magánrepülőgépet vett igénybe, mikor töredékéért utazhatott volna stábostul-mindenestül, ha menetrend szerinti járat első osztályán vett volna jegyet.

Négy út azonban nyilván csak kiragadott példa lehet egy állandóan utazgató és reprezentálgató köztársasági elnök esetében, ezért megkérdeztük a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH) az általános gyakorlatról. A KEH szerint

csak kivételes esetben az elnöki programok időkereteit, sajátos feltételeit, valamint a felmerülő költségelemeket figyelembe véve bérelnek különgépet, és azt is közbeszerzési eljárással

– azaz elvileg nem az elnökök kérésére választják ki. 2014 előtt ráadásul a hivatalos utakat nem is a KEH, hanem a Külügyminisztérium szervezte.

Az elmúlt évek összesített adatait is rendelkezésünkre bocsátották, ezek alapján Áder háromféle módon repült:

Évekre lebontva utazásai pedig így néznek ki:

2012 (nem teljes év, hiszen májusban iktatták be)

7-szer menetrend szerinti repülőjárattal.

Ezenkívül Afganisztánba menet a lengyel elnök különgépét, illetve egy katonai csapatszállítót vett igénybe.

2013

11-szer menetrend szerinti járattal,

3-szor An–26-tal.

2014

8-szor menetrend szerinti repülőjárattal,

9-szer An–26-tal,

2-szer különgéppel,

illetve katari útjánál az emír saját repülőjével.

2015 (értelemszerűen július végéig)

4-szer An–26-tal,

3-szor menetrend szerinti járattal,

2-szer különgéppel.

De hogyan repültek a többiek?

Ezek szerint Áder számára valamivel több mint három év alatt összesen négyszer kellett különgépet bérelni. De még ez a szám is csak a levegőben lóg, ha nem vetjük össze az előző elnökök utazásaival.

Rovatok