Index Vakbarát Hírportál

Rendőrségi vizsgálat lesz a balatoni nudista strandnál vízbe csapódott repülő ügyében

2015. július 25., szombat 20:58 | aznap frissítve

A vízimentőkhöz érkezett, és tőlük származó első információkkal ellentétben nem vitorlázó, hanem egy motoros, úgynevezett ultrakönnyű repülő csapódott szombaton a Balatonba. Lapunk úgy tudja, hogy a gép motorhiba miatt hajtott végre kényszerleszállást.

 A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján közölte, a kisrepülő két emberrel a fedélzetén csapódott a tóba, a vízimentők és a rendőrök mentőhajója vontatta ki a Balatonból.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján arról tájékoztatott, hogy senki nem sérült meg, a baleset körülményeit a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vizsgálja.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője korábban azt közölte, hogy egy vízimentő jelzése szerint vitorlázó repülőgép zuhant a vízbe Balatonberénynél, a parttól körülbelül 500 méterre, a naturista strand közelében.

A kisrepülőt az MTI fotóinak tanúsága szerint a fürdőzők is segítették kimenteni.

Rovatok