Index Vakbarát Hírportál

Nyár ide, nyár oda, valahol Magyarországon ma is választanak

2015. július 26., vasárnap 07:55

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: a Vas megyei Felsőcsatáron, valamint a Pest megyei Püspökszilágyon. Az MTI szerint mindkét településen polgármestert és képviselő-testületet is választanak.

A Vas megyei Felsőcsatáron azért kell faluvezetőt és testületi tagokat választani, mert a község képviselő-testülete április 29-én feloszlatta önmagát, arra hivatkozva, hogy nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel.

A polgármesteri posztért indul a korábbi polgármester, Lendvai Gábor, illetve Kratochvill Attila, aki 2006 és 2014 között már két cikluson át volt Felsőcsatár polgármestere. A négy képviselői helyre tizenegyen jelöltették magukat, valamennyien függetlenként. Még az is lehet, hogy az előző testületet teljesen újraválasztják. A 497 lakosú község választói névjegyzékében 418-an szerepelnek.

A Pest megyei Püspökszilágyon szintén azért kell időközi választást tartani, mert a község képviselő-testülete áprilisban elképzelhetetlennek tartotta a polgármesterrel való együttműködést, és feloszlatta magát.

A polgármester-választáson négy független jelölt indul: Tordai Sándor, Jáncsy Pál, Rottenhoffer István és Huszár László, a négyfős képviselőtestületbe pedig 11-en szeretnének bejutni, mindannyian függetlenek. A községben 755-en élnek, közülük 586 választópolgárt várnak a szavazóhelyiségbe.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet, a polgármester-választáson az a jelölt nyer, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül a megjelentek számától.

Rovatok