Orbán Viktor annyira nem bírta magában tartani a bevándorlásról rendezett nemzeti konzultáció eredményét, hogy szombaton Tusnádfürdőn már szépen spoilerezett belőle. Most Kovács Zoltán kormányszóvivő ismertette részletesen, hogy mi a véleménye a bevándorlásról annak a bő 1 millió embernek, aki visszaküldte a kormányzati kérdőívet.
Kovács rögtön az elején azt mondta erről a meghosszabbított határidejű, két és fél hónapos kérdőívezésről, hogy
az egyik legsikeresebb, leghatékonyabb konzultáció.
1 millió 254 darab kérdőív érkezett vissza (a nagyjából 8 millióból), 57 973-an pedig elektronikusan töltötték ki.
Kovács Zoltán ezután részletesen ismertette, milyen válaszokat adtak a kérdőívet visszaküldő magyarok. Emlékezhetünk, 12 kérdés volt, és minden kérdésre három válasz (egy jellemzően a kormány álláspontját támogató igen válasz, egy inkább igen felé hajló válasz és egy elutasító válasz).
Nos, a kormány 1 milliárd forintból kiderítette, hogy 1 millió magyar többsége a kormány álláspontját támogatja, és a legnagyobb támogatottsága annak a gondolatnak van, hogy a kormánynak a bevándorlók helyett a magyar családokra kellene költeni.
A kormányszóvivő úgy értékelte a válaszokat, hogy az elsöprő arány szerint szigorúbb szabályozásra van szükség. Így fog tehát cselekedni a kormány. Igaz, már hetek óta így cselekszik, hiszen a szerb-magyar kerítést már a konzultáció lejárta előtt eldöntötték, és a nyáron fel is építik.
Arról, hogy a menekültkérdésben meghirdetett nemzeti konzultációs kérdőív miért volt inkább propagandaakció, mint népszavazás vagy a véleménynyilvánítás alternatív formája, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.