Index Vakbarát Hírportál

Egy lyukon át leskelődve ellenőrizte prostituáltként dolgozó feleségét

2015. július 28., kedd 10:22

Letartóztattak egy 38 éves férfit Tatabányán, miután feleségét futtatta, majd egy vendéget kirabolt.

A párnak nem volt munkája és jövedelme, ezért a nő prostituáltként dolgozott otthon. A férje úgy ellenőrizte őt, hogy lyukat fúrt az ajtóba, és azon leskelődött, írja a Komárom-Esztergom megyei Főügyészség. A nő havonta akár 300 ezer forintot is megkeresett, a pénzt odaadta a férjének, majd azt együtt felélték. 

A pórul járt vendég tavaly szeptember 27-én 15 ezer forintot fizetett, majd újabb szolgáltatást kért, ám ezt a nő már nem akarta teljesíteni, ezért a férfi ötezer forintot visszakért volna az eredeti árból. Ezen azonban a leskelődő férj begőzölt, és egy viperával a kezével a szobába rohant, ahol további kétezer forintot követelt. Miután az ügyfél nem volt erre hajlandó, és azt mondta, hogy nincs nála pénz, az ideges férj elővette a viperát, azzal hadonászott, és átkutatta annak ruháit. A rémült kuncsaft kétezer forint helyett tízezer forintot adott.

A járási ügyészség az előzetesbe helyezett férfira börtönbüntetést kért. 

Rovatok