Index Vakbarát Hírportál

Az állam nyomta le a Golgota árát

2015. augusztus 3., hétfő 07:40 | aznap frissítve

Júniusban még hatmillió dollárért is nemet mondott a Matolcsy György irányította festménygyűjtő Magyar nemzeti Banknak, most már akár kétmillió dollárért is eladná Munkácsy Mihály Golgota című festményét a tulajdonos.

Igaz, Pákh Imre erre csak akkor hajlandó, ha valóban független értékbecslők is ennyire értékelik fel a képet – írta a Blikk. Az Amerikában élő Pákh szerint a magyar állam által felkért értékbecslők nem tekinthetők annak: egyikük a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, „kettő pedig olyan galériák értékbecslője, akik milliárdos üzleteket ütöttek nyélbe az állammal.” A gyűjtő szerint feladatuk az volt a kormányrendeletben értelmében felkért értékbecslőknek, hogy verjék le az állam által megszerezni kívánt festmény árát.

A Blikknek nyilatkozva ezt visszautasította az egyik érintett szakértő. Elmondása szerint: még tavasszal adott értékbecslést a Golgotáról, jóval azelőtt, hogy családja üzletelt volna az állammal. „A két dolgot összemosni nem tisztességes” – jelentette ki.

Patthelyzet

Ha nem születik egyezség, akkor mindenki rosszul jár: a jelenleg a debreceni Déri Múzeumban látható képet a nyár végén Pákh leveteti, így az már nem lesz látható, ám a tulajdonos kivinni nem tudja az országból, mert az állam védetté nyilvánította az 1884-ben befejezett művet.

Pákh atz javasolja, kérjenek fel három olyan értékbecslőt, akit ő és az MNB is elfogad. „Azt az összeget, amelyet ők mondanak, elfogadom, még akkor is ha a kép szerintük csak kétmillió dollárt ér.”

Ezt a lehetőséget az MNB már korábban is visszautasította. Gerhard Ferenc alelnök szerint  független, nemzetközi értékbecslők felkérése, csak magánszemélyek között merülhet fel, az állami műkincsvásárlások esetében a jogszabályok miatt nem erre nincs mód.

Rovatok