Index Vakbarát Hírportál

Mobiltelefont kapnak a magyar rabok

2015. augusztus 3., hétfő 08:41 | aznap frissítve

Igazodva ez Európai Uniós gyakorlathoz heteken belül mobilkészüléket kap az összes elítélt a hazai börtönökben - írja a Bors. Természetesen nem a legújabb okostelefonról van szó, a rabok egy lebutított mobilt kapnak, amellyel csak korlátozott mennyiségű számot hívhatnak, hívást fogadni egyáltalán nem lehet, és le is hallgatják. 

Korábban szigorúan tilos volt a börtönökben a mobiltelefonok használata, még a látogatásra érkezőknek is le kellett adniuk a sajátjukat. Ehhez képest most mindenki megkapja majd az egyenkészüléket függetlenül attól, hogy miért ül.  A telefon állítólag törésálló lesz és szétszerelhetetlen, így a raboknak nem lesz lehetőségük manipulálni a tulajdonságait. Hívni csak a regisztrált kapcsolattartókat lehet majd vele, akik általában a rokoni körből kerülnek ki.

A Bors által megkérdezett Dr. Végh József kriminálpszichológus szerint az intézkedés azért jó, mert az elítéltek mindennapjaiban az egyik legfontosabb dolog a kapcsolattartás külvilággal. A készülék ebben nagy előrelépést jelent majd, főleg a korábbi rendszerhez képest. Eddig a rabok főleg levélben érintkezhettek a hozzátartozóikkal, sokszor okozott feszültséget, ha a levél nem érkezett meg időben. A rabmobil biztonsági kockázatot nem jelent, mivel a büntetésvégrehajtás lehallgathatja azt.

A BVOP honlapján a közérdekű adatok között, az ötmilió forintot meghaladó szerződések táblázatában is szerepel a telefonbeszerzés.

A szerződés tárgya: „20 000 db telefonkészülék beszerzése fogvatartottak részére, nem nyilvános mobil hírközlési szolgáltatás biztosítása, ügyfélszolgálati rendszer üzemeltetése".

A szerződő fél a Magyar Telekom Nyrt T-Systems, a szerződéskötés időpontja 2015. április 8., a határozott idejű szerződés kezdete 2015. április 16. volt. A szerződés végének a rubrikájában annyi szerepel még: „az egyedi felhasználói szerződés határozott időre jön létre, az adott feltöltés felhasználásáig, vagy lejáratáig szól".

A szerződést a dokumentum szerint bruttó 41 milliárd 910 millió forintra kötötték meg (E ft-ban vannak megadva az összegek). Ez rabonként átlagosan 209 ezer forintot jelentene, a táblázat alapján azonban nem egyértelmű az összeg nagyságrendje.

Az ügyben többek között az összegre vonatkozóan is elküldtük kérdéseinket a BVOP sajtóirodájának, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Rovatok