Index Vakbarát Hírportál

Emberekre dőlt a fal Budapesten

2015. augusztus 4., kedd 15:42 | aznap frissítve

Emberekre dőlt a fal egy építkezésen a Sasadi úton, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főhatóság a VÉSZ applikáción keresztül.

A balesetben hárman megsérültek, egy ember pedig meghalt. A tűzoltók az egyik sérültet a munkagödörből emelték ki. 

Az Országos Mentőszolgálat négy autóval sietett a helyszínre. A sérültek között egy végtagtörés és egy agyrázkódás is van, közölte a mentőszolgálat. A hatóságok lezárták a Sasadi út balesettel érintett szakaszát (a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a 174. szám alatt történt a baleset).

A munkavédelmi hatóság azt közölte, hogy szakértők úton vannak a helyszínre, hogy kivizsgálják a balesetet.

Egy olvasónk – aki az építkezés szomszédjában dolgozik – arról számolt be, hogy délután fél 3-kor körül megremegett az épületük padlója, és az ablakon át hallotta, hogy „valaki ordít a szomszédban”. Amikor átrohant, azt látta, hogy

az egyik fal egyben ki volt dőlve, maga alá temetve teljesen egy embert, valamint egy másiknak mindkét lábát. Egy harmadik munkás beesett a fal melletti 4-5 méteres árokba.

A fal alá került embert megpróbálták kihúzni a teher megemelésével, de öten se bírták megmozdítani, ezért előbb kalapáccsal kellett lebontani róla a falat. Úgy tudja, hogy végül a fal alá került sérült volt a baleset halálos áldozata.

Rovatok